Eternal Flame (Junhyung, Hyunseung [BEAST]) #3

Pillanatképek egy srác életéből...

Hyunseung POV

- Mit keresel itt?- nyitottam ajtót. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy majdnem eldobtam az agyam mikor megláttam ki áll a sötét színű falap mögött, de muszáj volt tartanom magam, így felvettem a hűvös álcámat.
- Hyunseung... kérlek engedj be.
- Nem.
- Ki jött, Seunggie?- kiabált ki a nappaliból DooJoon.
- Senki.
- Hyunseung, kérlek ne csináld. Nincs hová mennünk.
- Nem érdekel... 5 évvel ezelőtt kellett volna ezt meggondolnod. Eszednél vagy, hogy csak úgy kisétálsz az életéből, most meg vissza akarod magad szambázni a fattyúddal együtt?!
- Hyunseung, kérlek ne mondj ilyet. Engedj be.
- Nem.
- Ki va...- kezdett volna bele Junhyung a kérdésébe, miközben az ajtó felé vette az irányt, és meglátta ___________-t- ...van itt? Mit keresel itt?
- Junhyung...- folyt le egy könnycsepp ________ arcán.
- Takarodj innen!
- Junhyung, kérlek! Eresszetek be! Nincs hova mennünk! Könyörgöm. Nem éjszakázhatunk az utcán. Vagy legalább a gyereknek adjatok helyet én a folyosón is elalszok.- zokogott. Eközben a többiek is megéreztek.
- Miért nem engeditek be?- kérdezte DooJoon. A srácok tudtak az ügyről de _________-t még sosem látták.
- Mert Ő ________.- mondtam.
- Értem. De attól még bejöhetne, nem igaz?
- Gyere szépen. Nem kell Tőlünk félni, kedves bácsik vagyunk. Mesélünk neked lefekvés előtt.- fogta kézen Gikwang és Dongwoon a kislányt és bevezették a nappaliba. Olyan gyönyörű kislány. Olyan szép, mint az anyja. Szegény félénken ránézett az anyukájára, Ő biztatóan bólintott, hogy elmehet a fiúkkal, Ők tényleg nem rossz bácsik.
- Na most akkor gyertek be.- csukta be az ajtót Yoseob.- Kértek teát?
- Igen, csinálj csak. Mi is menjünk be a konyhába.- tessékelt be mindenkit a Leaderünk.
Én nagyon mérges voltam _________-ra/re, hogy 5 év után úgy kerül elő ahogy eltűnt. a Semmibe és a semmiből. De a legjobban az bosszantott, hogy láttam Junhyung majd megszakad az Őt felemésztő fájdalomba. abba, hogy most újra, annyi év után, testközelből láthatja A lányt.
Érezhető volt köztük a feszültség. ________ a könnyeivel küzdött, Junhyung tartotta magát.
Yoseob nekiállt felrakni a teának a vizet, _________ leült a konyhaasztalhoz, Junhyung a hűtővel szemben állt, vállait annak ajtajának döntve támaszkodott, DooJoon és én pedig a konyhapultnak dőltünk. Kínos csend telepedett ránk. Majd végül Junyhung keserű hangja törte meg azt.
- Mit keresel itt?
_______ körbetekintett rajtunk. Junyhung vette az adást.
- Nem mennek ki. Ők a barátaim és a családom. Mindent tudnak rólam. Maradnak.- válaszolt a fel nem tett kérésre Junnie.- Miért vagy itt?
- Junyhung én sajnálom...
- Sajnálhatod is!- szólaltam fel- Nem elég, hogy 5 éve csak úgy a semmibe eltűntél, se szó se beszéd, leléptél, semmi ok nélkül. Magadután hagytál egy roncsot amit nekem kellett újra összeraknom. Most meg csak úgy besétálsz ide a fattyúddal együtt, hogy sajnálod! Megáll az ember esze!
- Hyunseung, kérlek nyugodj meg!- fogott vissza DooJoon.
- Nem nyugszom meg. Hisz Te is tudod milyen nehéz volt újra embert csinálni belőle.- mutattam rá Junhyungra, aki leszegett fejjel hallgatta vitánkat.- A Ti segítségetek nélül nem is ment volna...
- Hyu... Hyunseung én nagyon sajnálom. Nem tudtam máshova jönni, csak hozzátok. Seungri kidobott. Vagyis én jöttem el, mert...- zokogott fel.
- Mert? Mit tett?- kérdezte Yoseob.
- Mert elegem lett az állandó veszekedésekből, abból, hogy a gyereket szidja, engem módszeresen megerőszakol és ver... Már barátaim sincsenek egy jó ideje. A szüleim messze élnek. Nem tehettem mást.
- Úr Isten. Nyugodj szépen meg.- lépett oda hozzá Seobie majd átkarolta a vállát és vigasztalta.

~* FLASHBACK*~

Te szemszöged

- Áááúúú Seungri! Eressz el!! Hallod?!
- Eszem ágában sincs. Egy kicsit szórakozni támadt kedvem.- mosolyodott el gonoszul- Csináld!- parancsolt rám ridegen. És igen. Megint ugyan az. Napról napra csak rosszabb lesz. Állandóan bevon a perverzebbnél perverzebb játékaiba, bánt, élvezi ha nekem fáj. Már elegem van. Amint ezzel végzek összecsomagolok és Junheeval együtt elmegyünk innen. Ez az ember egy szörnyeteg.

- Elmegyünk.- álltam Seungri elé a bőröndökkel, felöltözve.
- Ugyan. Mindig ezt mondod... Nem mentek Ti sehová.
-  Most az egyszer tévedsz. Elmegyünk. Örökre.- vettük az irányt az ajtó felé.
- Azért ehhez lesz egy-két szavam!- állt fel a kanapéról és megragadta a kezem, majd magához rántott.- Maradsz!
- Eressz már el!- rángattam a csuklómat. Ahogy közel volt hozzám éreztem rajta az erős alkohol szagot. Undorító. Gyűlölöm ezt az embert.
- Nem mentek sehová! Szükségem van rátok!- markolt hajamba és jól meghúzta azt.
- Áááúúú! Engedj már!
- Mocskos ringyó!- lökött a földre.
- Anyu.- sietett oda hozzám egyetlen kincsem, szipogva.
- Nincs semmi baj, Édesem, menj ki az autóhoz, anya is mindjárt megy.- tápászkodtam fel.
- Egy utolsó szemétláda vagy! Egy szörnyeteg! Gyűlöllek!- ordítottam Seungri képébe.
- Nem hatsz meg... Csak azt ne felejtsd soha, hogy én voltam az aki kisegített a bajból. Menj csak. Takarodj el innen, a gyerekeddel együtt.
- Bánom, hogy hozzád siettem segítségért. Átkozom a napot. Ha tehetném visszaforgatnám az időt és nem hagynám ott Junhyung-ot...
- Hülye liba! Takarodj innen, míg szépen mondom! De ne aggódj még találkozunk!
- Nem kell kétszer mondanod! És azt erősen kétlem!- vágtam be magam után az ajtót.

~* END OF FLASHBACK*~


- Miért tetted? Miért hagytál el akkor?- kérdezte Junhyung.
- Nem akartam a karrieretek útjába állni.
- És mégis mivel álltál volna az utunkba?- háborodtam fel.
- Azzal, hogy szeretsz és mellettem állsz?
- Nem. Nem tehettem mást. Gyáva voltam. Segítségért szaladtam egy olyan emberhez akit nagyon félreismertem.
- De hisz Te szeretted, nem? Láttam mikor megcsókol.- emelte fel fejét Junnie.
- Színjáték. Emlékszel a levélre?
- Igen, a "kedves idegen".... Ki volt az?
- Én. Én írtam a levelet. Mindent elrendeztem. Így könnyebb volt elhagyni. Jobb volt, hogy a valós okot nem tudtad. Az tönkre tette volna a karriered.
- Tessék? Teszek én a karrieremre!
- Egy roncsot csináltál belőle, nem veszed észre? Amíg Te boldogan éltél drága Seungri-val, szülted neki a gyereket, Junhyung az életéért küzdött.- vágtam közbe.
- Ez nem igaz, Hyunseung! Nekem is épp olyan rossz volt, mint nektek!
- De akkor mégis miért mentél el? Könyörgöm, nyögd már ki!- lépett hozzá közelebb Junhyung.
- Teherbe estem. Féltem, hogy az utadban lesz a baba. Így Seungri-hoz mentem, aki régi jó barátom volt. Azt mondta segít. Neki nem számított, mert Ő akkor már híres volt. És a gyereket meg el tudtuk egy ideig rejteni. De aztán mikor kiderült nem volt belőle semmi probléma. Csak cserébe kért is. Méghozzá azt, hogy éljek vele és gondolkodjak róla. Egy idő után ez a gondolkodás minden térre kiterjedt. Először még gyengéd volt de aztán egyre durvábbá vált. És az utóbbi időben nem csak engem bántott, hanem Junhee-t is. Ezt pedig már nem hagyhattam. Így eljöttem hozzátok. Senkim sincs. Kérlek bocsássatok meg.- hajolt le az asztalon fekvő kezeire _________ és keservesen zokogott.
Yoseob folytatta a vigasztalását, mi hárman pedig döbbenten pislogtunk egymásra.
- Tehát akkor ez ezt jelenti, hogy Junhee az én lányom?- kérdezte halk hangján Junhyung.
- Igen...
Ekkor lépett be a konyhába Gikwang és Dongwoon a kislánnyal. Az utolsó mondatokat hallották. A fiúk csak minket bámultak, a kislány pedig az anyjához sietett.
- Anyu... Miért sírsz?- simított végig kicsi kezével anyukája arcán.
- Nem sírok.- _______ próbálta eltüntetni a könnyeit- De hogy-hogy fent vagy még Kisasszony? Sipirc az ágy.- erőltetett mosolyt megfáradt arcára.
- Gikwang bácsi és Dongwoon bácsi meséltek nekem. De amíg Te nem adsz nekem jóéjtpuszit addig nem fekszem le.
- Jaj Kicsim, gyere ide.- puszilta meg Junhee-t.- De most aztán alvás.
- Sziasztok.- integetett apró kezeivel nekünk majd elindult a nappaliba. A fiúk kikísérték és lefektették.