Vörös szantálfa
A hét
elejei havazásnak már nyoma sem maradt, a száraz és hűvös téli délutánon már
javában besötétedett, mikor Sanghyuk elindult a megadott cím felé. Gyomrában
különös görcs jelent meg, régen nem érzett már ehhez foghatót, talán utoljára
iskolás korában, vizsgaidőben. Idegesség és izgalom ötvözete volt ez.
Idegesség fogta el, amiért a barátai
ekkora nagy őrültségbe rángatták bele; hiszen e miatt a helyzet miatt, már
három napja nem ment be dolgozni. Kénytelen volt beteget jelenteni, mivel
apróbb túlzással, de már a saját szagától a rosszullét kerülgette, és nem merte
megkockáztatni, hogy másokat is veszélybe sodorjon ezzel. Semmiféle illatosítót
nem használt, de még a ruháit is natúr szappannal mosta. Tudat alatt azért
teljesen rápörgött a témára és már nem tudott ellene tenni.
Emellett viszont az izgalom
pillangói is megjelentek hasában, mert nem tudta, mire számítson viszont
kíváncsisága és a parfümök iránti megszállottsága felülkerekedett minden
érzésén.
A bejárat előtt még egy utolsó nagy
levegőt vett és lassan, remegve kiengedte tüdejéből, majd egy határozott
mozdulattal belépett az épületbe. A portán segítséget kért egy kedves hölgytől,
mert nem tudta, hogy pontosan merre kell tovább mennie. Az útbaigazítás szerint
a hatodik emeletig kellett lifteznie.
- Jó estét kívánok, Lee Hongbin
úrhoz jöttem. Ha minden igaz, időpontom van hozzá hat órára – állt meg Sanghyuk
az iroda előtt kialakított pultnál.
Csak bízni tudott benne, hogy jó
helyen járt és nem volt már rögtön az első találkozáskor késésben.
Bizonytalanul álldogált egyik lábáról a másikra, kezeit türelmetlenül tördelte.
- Szabad a nevét megkérdeznem? –
kedves mosollyal érdeklődött a titkár.
- Han Sanghyuk.
- Áh, valóban. Kérem, itt várjon –
lépett ki a pult mögül a fiatalember és az iroda ajtaja mögött eltűnt.
Néhány pillanattal később sarokig
kitárt ajtóban állva szólította meg a félénk férfit, hogy szabad a bejárás.
- Köszönöm Kim titkár. Elmehet –
utasította az alacsonyabbik férfi a beosztottját.
- Lee Hongbin vagyok – kezét
nyújtotta Sanghyuk felé, majd egy határozott kézfogással üdvözölte. – Ő pedig a
munkatársam, Jung Taekwoon – mutatott az asztal mellett csendben ácsorgó
férfira, aki üdvözlésként enyhén meghajolt. – Szóval, egyedi parfümöt szeretne
készíttetni. Ha jól tudom, már minden anyagi és formai dolog elintézésre
került, most már csak azért vagyunk itt, hogy elkészítsük az illatot.
- Igen – felelt halkan és röviden a
megszeppent fiú.
A két férfi kimért távolságtartása
és kemény hidegsége megrémisztette Sanghyukot. Úgy érezte, hogy levegőt venni
is bűn lenne, ezen felül pislogni sem mert, még a legapróbb rezdüléstől is
félt.
Meglepte azonban már maga az a tény
is, hogy nem egy korosodó öregúr fogadta, aki az orrán pihenő okuláréja alól
bámult rá kifelé és az üvegcséi között matatva kereste a megfelelő aromát,
hanem kettő, korban hozzá közelálló férfiú üdvözölte egy meglehetősen modern
irodában.
Gondolataiból aztán egy váratlan
pillanatban Jung úr ébresztette fel, aki mellésétált, kivette kezéből a
táskáját és a fotelba helyezte. Mögé lépve várta, hogy Sanghyuk kibújjon a
kabátjából és elvehesse tőle, hogy a fogasra akassza. Lee úr eközben Hyuk elé
sétált és közelről vizsgálta az arcát. A fiú szemeiben mélyen csillogó
kíváncsiságot halványan elfedte az enyhe félelem fátyla. Hongbin ajkai gyengéd
mosolyra húzódtak. A fiúból áradó finom és különleges érzelmi rezdülések
teljesen lenyűgözték.
- Kérem, vetkőzzön le – szólította
meg végül gyengéden Sanghyukot.
Hyuk fülébe valószínűleg pár
másodpercet késve jutott el a hang és agya is csak ezt követően foghatta fel a
különös kérést, hiszen nem azonnal érkezett a reakció. Hangja a torkán akadt,
szemei már fájdalmas nagyságúra kerekedtek.
- Nem muszáj meztelenre. Elég, ha
csak a felsőtestét teszi szabaddá – könnyítette meg a feladatot a mester.
- Tessék? – fakadt ki végül
rendellenesen magas hangon Sanghyuk.
- Mit gondolt, hogy fogom
elkészíteni a parfümjét? Ránézésből? Ehhez érezni kell a test eszenciáit. Meg
kell ízlelnem a bőrén keresztül kipárolgó illatokat – szenvedélyesen
magyarázta, teljes beleéléssel, nagy gesztusokkal.
- Na nem gondolod, hogy idejövök
teljesen mosdatlanul, mert valaki beteg állát így kérte, aztán két idegen ember
fogad az irodájában és majd még nekiállok vetkőzni?! Tudtam már az
elejétől fogva, hogy ez valami beteg perverz dolog! Nem is kellett volna
idejönnöm. Jézusom... – Nem törődve tisztelettel és meghökkenéssel, Hyuk
túlnyomó részt dühvel leplezte valódi érzéseit.
Az események felgyorsultak, Sanghyuk
pedig a sokktól és ijedtségtől meggondolatlanul cselekedett. Felháborodva
kapkodta össze a holmijait és az ajtó felé sietett.
- Megijedsz tőlem és perverznek
képzelsz? – elhagyva a formalitást, cinikusan nevetett fel Hongbin, mintha az
előző jelentet meg sem hatotta volna.
Határozott lépésekkel érte utol
Sanghyukot és gátolta a kijutásban.
- Ugyan. Ez messze még az
elmebetegség határától. Azt hiszed, bolond vagyok, amiért olyat kérek vagy
kérdezek, ami minden ember fejében mélyen legalább egyszer megfordul, de nem
meri hangosan kimondani vagy megtenni? – kihívó mosollyal az ajkain húzta fel
egyik szemöldökét, majd ismét komolyra váltott, vonásai megkeményedtek és
folytatta. – Ezek emberi ösztönök.
Ösztönök, amiket a fogyasztói társadalom elfojt. De kinek is magyarázok én?
Kinek is bizonygatom én a szakértelmem? Egy kölyöknek, aki azt hiszi, hogy
elvakultan rajong a parfümökért és mindent tud már róluk, aztán mégis megijed,
mikor testközelből részesülhet belőle – sértetten horkant fel, majd továbbvitte
gondolatmenetét. – Én tudom, mit csinálok. Én megtanultam, mit, mikor, hogyan
kell csinálnom. Tisztességgel kitanultam a szakmámat. Nem tartozom senkinek sem
számadással. Azt hiszed, csak játszadozom? Nem, barátom. Itt az egyetlen, aki
játszadozik, az Te vagy, – Sanghyuk füléhez közel hajolt, lehunyt pillákkal,
mélyet szippantott illatából és úgy suttogott tovább mély hangon – méghozzá az
én drága időmmel. Jung úr majd kikísér – tette hozzá felegyenesedve és Sanghyuk
kilincsen pihenő kezére simította sajátját és ajtót nyitott.
Hyuk nem reagált semmit,
lélegzetvisszafojtva várta, hogy szabadulhasson ebből a megalázó helyzetből,
így mikor zöld utat kapott, azonnal iszkolt is kifelé az irodából és egészen az
épület kijáratáig meg sem állt.
- Hyung... – szólt bele szomorkásan
a telefonba.
- Mi történt, Hyukkie? – érdeklődött
aggódva a vonal túlsó végén Jaehwan.
- Olyan nagy butaságot csináltam...
~*~
Hangos és követelőző szavak
szűrődtek be az irodába a folyosóról. Már korán reggel valaki házsártoskodással
indította a napot és kicsinyes ügyeivel zavarta a becsületesen dolgozót.
- Értse meg, beszélni szeretnék
vele! Megadok minden pénzt csak egy öt percre hadd beszélhessek Lee úrral. – Hajthatatlanul
erősködött Jaehwan.
- Nézze uram, már az előbb is
elmondtam, de ha óhajtja, még százszor elmondom. Lee úr nincs bent az irodában –
felelte végtelen türelemmel Kim titkár.
Egyikőjük sem sejtette, hogy az
iroda ajtajában állva már percek óta hallgatta őket valaki. Jung úr sóhajtva
rázta meg fejét, fekete fürtjei lazán omlottak szemébe.
- Akkor megvárom. Mikor jön? –
makacsolta meg magát karba font kezekkel a fehérkabátos.
- Kérem uram, teljesen
feleslegesen...
- Mi a probléma, Wonshik-ah? –
szakította félbe a titkárt a nyitódó irodaajtó és a lágy férfihang.
- Az úr...
- Lee Hongbinnal akarok beszélni.
Most! – vágott ismét szavába ezúttal Jaehwan.
- Attól tartok, nem lehet. Nincs még
bent – higgadtan felelete Taekwoon.
- Akkor megvárom. Egy tapodtat sem
vagyok hajlandó mozdulni, míg jóvá nem teszi, amit elrontott – eltökélten és
mélyen nézett fel a férfi szemeibe.
- Miről van szó?
- Tegnap este itt járt nála az egyik
barátom... és...
- Emlékszem, igen. Mi dolgunk vele? –
döntötte enyhén oldalra a fejét és koncentrálva, összeszűkített szemekkel
nézett a barna hajúra.
- I-igazából Sanghyuk elnézését
szeretné kifejezni és arra akartam megkérni Lee urat, hogy készítse el neki
mégis csak azt a parfümöt. Mert hát kifizettük, ez lett volna Hyukkie ajándéka,
meg mégis csak... Szóval...
Jung úr látszólag érdektelenül és
kifejezéstelen arccal hallgatta végig a barna magyarázkodását. De mégsem tudott
szó nélkül elmenni az eset mellett.
Már nagyon régóta barátok voltak
Hongbinnal és évek óta együtt is dolgoztak. Sosem látta még ennyire
szenvedélyesnek, mint előző este. Valóban, eddig még egyszer sem fordult elő,
hogy elutasították volna. Azonban magyarázkodni sem magyarázkodott még soha,
senkinek. A saját családjának sem.
Kellemetlen volt a helyzet
mindenkinek, de mégis Taekwoon úgy érezte, hogy segítenie kell ennek a
kétségbeesett és ugyanakkor nagyon erős fiúnak.
- Café Clarisse, ma délután kettő
óra, a bejárat melletti asztal. – Rá sem emelte tekintetét Jaehwanra, menet
közben vetette neki oda.
- T-tessék? – nézett utána
bizonytalanul és zavarodottan az alacsonyabb férfi. – Ezt most nem értem.
- Azt hiszem, Jung úr randevút adott
Önnek – somolygott a pult mögül a papírjait rendezve Kim titkár.
~*~
- Könyörgött nekem – törte meg a
szoba csendjét halk és selymes hangján Taekwoon.
- Fizetni is akart – folytatta,
mikor percek múlva sem kapott feleletet.
- Hongbin-ah – érintette meg finoman
a fiú vállát, hogy felhívja magára a figyelmet.
Az általában félhomályba burkolózó
dolgozószoba egyszerű és letisztult terét most az ablakon beszűrődő gyenge,
téli napsugarak tették csodálatossá. A falakon lógó néhány kortárs festményen,
a mesteri oklevélen és az egy polcnyi különleges parfümös üvegcséken
megcsillanó fények teljesen új dizájnt adtak a szobának. Mintha olvadó vörös
arany folyt volna szét a helységen.
- Annyira tüzes – szólalt meg végre
a mester, teljesen a gondolataiba merülve, jobb kezével bőr foteljének karfáján
támaszkodva. – Olyan ellenállhatatlan, csak úgy forrongtak benne az érzések...
és... az az illat. Közben pedig olyan elveszett volt, mint egy őzike a
hatalmas, hideg és sötét erdőben. Megrémült, de miért?
- Ha gondolod, én elkészíthetem a
parfümét – ajánlotta fel készségesen társa, figyelmen kívül hagyva érzelmi
eszmefuttatását. – Csak kérlek ne utasítsd vissza Ő...
- Nem, hyung – vágott közbe. – Én
akarom. Hívd fel, hogy ma este jöhet.
~*~
Hongbin Sanghyuk mögé sétálva mérte
végig hátulról a fiú testét; széles vállait, gerince egyenes vonalát és formás
derekát égető tekintettel pásztázta. Majd lassú és megfontolt léptekkel járta
körbe az előtte álló félmeztelen testet. Minden egyes porcikáját felmérte és az
emlékezetébe véste a hófehér tökéletességet. Bár nem láthatta teljes egészében,
annyit elmondhatott, hogy soha nem találkozott még ilyen szép férfi testtel.
Közelről elemezte a fiú összes
atomját. Lehunyt szemekkel szívott mély levegőt közvetlen a vékony tarkó
bőréről, amelyen azonnal meredezni kezdtek az apró szőrök, ahogy Hongbin meleg
lehelete érte. Halvány mosollyal bólintva nyugtázta magában, hogy érzékeny
területre tapintott. Apró szimatokkal barangolt tovább a fiú testén, ügyelve,
hogy még véletlenül se érintse; közvetlen a bőréhez közel, éles
állkapocscsontja mentén végighaladva ízlelte meg a fiú leggyengédebb
eszenciáit.
- Tonkabab – suttogta lágyan
Sanghyuk fülébe, amitől a fiatalabb testén enyhe bizsergés futott át. – A
legtökéletesebb alapillat. A vanília és a karamell édes azonban diszkrét
keveréke; akár egy csésze lágy melanzs, melyben a dohány balzsamos édes
illatjegyei és a kakaószemek enyhén kesernyés aromája fonódik össze. Vagy akár
mondhatnám, hogy egy nyári csokor, ami a széna és a száraz virág illatát idézi,
esetleg az amaretto likőrét.
Egy pillanatra elidőzött az erős
váll felett, a lágy mosoly ajkairól egy percre sem hervadt le. Óvatosan
csúsztatta tenyerét Sanghyukéba és így lazán emelte meg karját. Orrát lassan
vezette végig többször is fel s alá a végtag vonalán. Erősen koncentrálva
próbálta elkapni azt a meghatározó illatot, amely a fiú saját édeskésen markáns
aromáját tökéletesen kiegyenlíti.
- Bergamott – bólintott egy
határozottat a fiatal mester a fiú előtt megállva és mélyen szemeibe nézve
folytatta. – Üdítően friss és élénkítő citrusos nyári koktél. Gyümölcsös,
enyhén virágos és kesernyés.
A fiú elé állva hosszú perceknek
tűnő pillanatokig vesztek el egymás tekintetében. Elfelejtődött a harag és
kellemetlenség, csak az a különös tűz égett mindkettőjük szemében.
- Szantálfa? – szemöldökeit finoman
ráncolva, rácsodálkozva mosolyodott el Hongbin.
Hyuk nem értette, mi folyik
körülötte pontosan. Valóban nagy rajongója volt az illatoknak, így a kimondott
összetevők nem hatottak számára ismeretlenül. Mégis, ahogy Hongbin ajkait
elhagyták a szavak, az a forró szenvedély, ahogy az aromákról mesélt, teljesen
felmelegítette belülről. Nem is tűnt fel neki, hogy a szíve milyen izgatottan
zakatol és a levegőt is mennyire szaggatottan veszi.
A mester még utoljára közel hajolt
Sanghyukhoz. Mellkasát óvatosan szaglászta körbe, szemeit behunyva próbálta
maga elé képzelni a hiányzó, legtökéletesebb illatot. Mikor megbizonyosodott
döntésében újra felegyenesedett és ismét elmosolyodott.
- Igen. Valóban szantálfa. – Hongbin
hangot adva döntésének határozottan végszavazott a keresésnek.
- Felöltözhetsz – ellépve a fiútól
az íróasztalához sétált és leülve papírt és tollat vett elő.
- Tudod... nagyon különleges illatod
van. Különleges és kellemes. – Miközben Sanghyuk öltözött, addig Hongbin a
papírra írogatott és ábrándozva mesélt. – Kérlek, ne érts félre. Ezt minden
hátsó szándék nélkül mondom. Sokan biztos, hogy nem mernék ezt a három illatot keverni.
De biztos vagyok benne, hogy rajtad mennyei lesz – halvány mosollyal nézett fel
a papírból, majd letette a tollát és úgy folytatta. – És azt is tudom, hogy
mások évekig kutatják a múzsájukat. Viszont azt hiszem, én most megtaláltam.
Bódítóan finom az illatod.
- K-köszönöm? – Sanghyuk teljesen
felöltözve állt meg az asztal előtt.
A fiú esetlen ártatlansága különösen
megdobogtatta a mester szívét. Mosolyogva lépett ki az asztal mögül, majd Hyuk
karját finoman megfogva kísérte ki az ajtóhoz.
- Három nap múlva elkészül a parfüm.
Utána jöhetsz érte.
- Nagyon szépen köszönöm. Tényleg –
Sanghyuk finoman elpirult arccal hajolt meg az ajtóban, majd kissé elmosolyodva
hátat fordított és hazament.
Aznap éjjel egyikük sem tudott
aludni.
Sanghyuk az ágyában forgolódva igyekezett elhessegetni mindent, ami a délutánra emlékeztette. Nagyon nehezen ment neki. Hongbin mély és karcos de mégis lágy hangja folyamatosan a fülében csengett, ahogy azt mondta neki, hogy mennyire finom az illata. Ezek az újra és újra visszajátszott mondattöredékek különös érzést váltottak ki belőle. Egész éjjel magán érezte Hongbin forró leheletét, ami gyengéden simogatta. Testét finom bizsergés melegítette fel a gondolatra.
Az ifjú mester napnyugtától egészen pirkadatig a laborjában dolgozott. Minden pillanatban próbálta felidézni Sanghyuk csábító illatát. Az érzéstől teljes mámorban méregette és porciózta az összetevőket és tökéletesítette a múzsájának szánt parfümöt. Amint elkészült félretette és hagyta,hogy az elemek elvégezzék a többi munkát. Össze kellett érniük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése