Jinki már fél éve tengette életét munkanélküliként egy szöuli kis garzon lakásban. Ezelőtt 3 évig egy neves magazinnál volt szerkesztő, de a válság miatt eljött az Ő cégüknél is a létszámleépítés és sajnos ez Őt is elérte. Teljesen összetört. Nem tudta mihez fog kezdeni. Barátai igyekezték tartani benne a lelket, kisebb nagyobb sikerekkel. Biztatták a fiút, hogy adja be a jelentkezését több helyre is, hátha sikerül neki valamilyen állást összeszedni. Már épp kezdte volna feladni ezt az egészet, mikor egy reggel kapott egy telefonhívást. Behívták állásinterjúra egy újsághoz.
Jinki bizakodva készülődött a meghallgatásra, összeszedte az eddigi legjobb munkáit, a portfólióját, az önéletrajzát, ajánlólevelét, csinosan kiöltözött és már indult is a megadott címre. Út közben felhívta egyik legjobb barátját, hogy elújságolja a nagy hírt és egy kis támogatást is kérjen tőle.
- Kibum-ah! Nem zavarlak? - csengett vidáman az idősebb hangja.
- Hyung! Dehogy, most szüneten vagyok. Mi újság?
- Kitalálod, hova megyek?
- Boltba?
- Nem - rázta meg vigyorogva a fejét Jinki, bár barátja ezt nem láthatta.
- Pf... akkor nem tudom - adta fel elég hamar Kibum.
- Állásinterjúra! - harsogta boldogan Jinki.
- Ne! Komolyan?! Gratulálok, Hyung! Sok sikert! - örvendezett már a másik fiú is. - Azonnal írj ha megtudsz valamit az eredményről!
- Rendben, rendben. Te leszel az első, tudod jól - kuncogott. - Viszont most leteszem, mert nem sokára megérkezem, meg Téged sem szeretnélek zavarni. Légy jó, Bummie, majd beszélünk. Szia.
- Szia Jinki, sok sikert, ügyes légy! Puszi - tették le a telefont.
Jinki vigyorogva sétált az utcán, boldog volt, hogy végre látott valami esélyt arra, hogy az élete újból felfelé ívelhessen.
Annyira el volt ragadtatva, hogy észre sem vette, hogy egész úton egy fekete kiscica követte Őt. Csak akkor tűnt fel neki a kisállat, mikor megérkezett az épülethez, az pedig leült a bejárathoz.
"Hm. Biztos itt van dolga."- vonta meg a vállát Jinki és tovább is lépett az ügyön.
Beérve az épületbe rezegni kezdett a telefonja, csak kettő rövidet, aztán kis szünettel később még kettő rövidet. SMS-t kapott, méghozzá másik két legjobb barátjától.
"Jó ötlet volt ismét Kibum-ot tájékoztatni elsőként."- vigyorodott el magában Jinki, majd megnyitotta az üzeneteket.
Feladó: PuppyJjong
Üzenet: Hajrá Hyung! Ezúttal tuti sikerül! Mindent bele, írj majd ha megvagy! ;-) :-D
Feladó: Minho-yah
Üzenet: Kibum írt, hogy mi a helyzet. Ez szuper! Sok sikert, Hyung! ;-)
Jinki elmosolyodott barátain majd egy nagyot fújva jelentkezett a portánál és idegesen fel s alá járkálva várta a sorát, hogy szólítsák.
Az interjú meglehetősen jól sikerült, bár Jinki mégis bizonytalan volt. Nem bízott magában, hirtelen egyfajta pánik érzés fogta el, hogy mi lesz vele, ha mégsem elég jó és nem Őt választják. Sajnos ilyen szempontból rossz természete volt a fiúnak, sokszor görcsölt feleslegesen ilyen dolgokon és rengeteg alkalommal gondolta úgy, hogy Ő nem elég jó abban, amit csinál. De szerencsére a barátai már elég jól ismerték és mellette álltak, hogy az ellenkezőjéről is meggyőzzék.
A meghallgatás után mindenki hazamehetett, mert az asszisztens biztosította Őket afelől, hogy délután e-mailben értesítenek mindenkit az eredményről. Nem tartottak több fordulós állásinterjút, ahogy az szokás komolyabb helyeken. Ennek csak egy oka volt, mégpedig az, hogy a lapnál két újságíró egyszerre mondott fel és nagy szükségük volt az utánpótlásra.
Hazafelé menet a kiscica ismét követte Jinki-t. Először nem foglalkozott vele, jobban lekötötte az állás miatti izgalma. Viszont a jószág le sem vette szép szemeit a fiúról, úgy követte Őt. Jinki megállt. A cica is megtorpant. A fiú sóhajtott egyet, enyhén megrázta a fejét és tovább ment, mire a macska is megindult. Jinki hirtelen ismét megállt. A kiscica, nagy szemekkel bámulta Őt, de nem mozdult meg.
- Hya! Te most követsz engem? - guggolt le az állathoz.
- Meow.
- Érted amit mondok?
- Meow.
- Áh biztos csak éhes vagy. Éhes vagy, igaz? Nem ettél egész nap semmit, ugye? - simogatta meg a buksiját.
- Meeoow - simult azonnal a tenyerébe a jószág.
- De... ahj... én most nem tudok neked mit adni. Nem vihetlek haza, sajnálom. Menj szépen el - állt fel fájó szívvel Jinki.
- Meow - dörgölőzött a kismacska a lábához.
- Nem hallod? Menj haza. Sicc! - szólt rá kissé erélyesebben, bár nem akarta bántani.
A macska nem tágított, össze vissza tekergett a lábai között és élvezkedve dörgölőzött hozzá.
- Ejj a mindenit de makacs vagy! Menj már haza, kérlek! - állt arrébb Jinki. - Sicc! Menj innen! Nem vehetlek magamhoz - morogta.
Majd' megszakadt a szíve a cicáért, de tényleg nem tudta befogadni abba a kis lakásba. Jelenleg pénze sem volt etetni és csak az új munkájára szeretett volna koncentrálni. Feltéve ha megkapta.
- Sicc! - dobbantott egyet a lábával, mire a cica ijedtében összerezzent és elfutott. De nem messzire. Pár méterre odébb leült az út szélére és szomorú, nagy szemekkel nézett Jinki után, ahogy belép az ajtón és eltűnik.
Jinki késésben volt reggel, mert este nagyon sokáig fent kuksolt és várta a választ. De nem hiába virrasztott. Sikerült megszereznie az állást, ami hihetetlenül boldoggá tette. Viszont a mellkasában feszítő érzéstől még akkor sem tudott elaludni, mikor már az ágyban feküdt és annak lett volna az ideje. Hajnal körül aztán pár órára el sikerült szundítania.
Reggel annyira nagy rohanásba keverte magát, hogy még barátainak is elfelejtette elújságolni a fantasztikus hírt. Sietnie kellett, mert csak fél órája maradt odaérni a munkahelyre, hogy megismerkedjen a főnökeivel és az új munkatársaival. Az az egy nyugtatta, hogy nem csak Ő lesz az egyetlen, aki akkor kezd. És az interjún is kedvesnek tűntek az emberek, remélte, hogy ez a rendes munkás napokban sem lesz másképp. De még arra sem maradt ideje, hogy ezen izguljon.
Út közben kapta magára a kabátját, mert az időjárás sem kedvezett neki és eleredt az eső. Nem is tudta pontosan, hogy merre áll a feje csak ment, a tegnapi utat bejárva. Épp a zebrához sietett, úgy mérte be, hogy még pont át tud szaladni, mielőtt átvált pirosra, de ekkor maga mögött meghallott egy vékony, nyávogó hangot.
- Meow!
Ijedten kapta hátra a fejét és egyet visszábblépett. És ez mentette meg az életét, mert tőle kb 5 cm-re hajtott el egy teherautó. Ha marad vagy esetleg tovább lép, biztos lett volna a végzete.
- Istenem... - fújatott nagyokat Jinki.
Nagy szemeket meresztve bámult maga elé, szinte megszűnt létezni körülötte a világ. Az emberek csak elmentek mellette. Néhányan megnézték, hogy mégis mit csinál a zebra előtt, voltak akik neki is mentek sietségükben, s voltak, akik teljesen figyelmen kívül hagyták. Ő csak mély levegőket véve bámult maga elé. Egy hajszálon múlt az élete. És azt a hajszálat annak a kismacskának köszönheti. Nagyot nyelve fordult volna meg, de nem is kellett sokat mozdulnia, mert a cica már a lábainál állt.
- Veszélyes ez a nagy város egy ilyen apró teremtménynek - guggolt le elé és megsimogatta. - Bár én beszélek... - nevetett fel ironikusan.
Villámcsapásként hasított elméjébe a tény, miszerint irtózatos nagy bajban lesz ha már az első napján elkésik, hiába csak megbeszélésre megy. Megpaskolta az állat buksiját majd sarkon fordulva folytatta sietős útját.
Jinki hamar túlesett az első napján, annyira nem is volt vészes. Megkapta az első feladatát, ami egészen teljesíthető, a munkatársai is nagyon rendesen bántak vele, és mire haza indult az idő is jobbra fordult.
- Ejj, már megint megvártál? - beszélt a macskához, mikor a bejáratnál összefutott a kis fekete szőrgombóccal. - Kitartó vagy, tudod-e? - mosolygott rá.
- Meow - kapta a választ, majd csendben ballagtak haza.
- Mi legyen veled? - guggolt le a ház előtt Jinki a cicához. - Olyan édes vagy. Biztos nincs senkid?
- Meow... - bújt jobban a fiúhoz.
- Hát... legyen. Magamhoz veszlek. Most már van munkám, lesz fizetésem és tudlak etetni - mosolyodott el. Legalább nem lesz egyedül Jinki. - De! Rendesen kell viselkedned. Ha valami kárt teszel a lakásban, bepiszkítasz, akkor kidoblak - mondta komolyan.
Mintha meg sem hallotta volna a kikötést, úgy dörgölőzött Jinki kezéhez a kis cukiság. A fiú felkapta a kezébe a cicust és elindult a lakásába.
- Na ez lenne az otthonom. Most már a tiéd is. Első szabály, ne mássz fel sehova. A padló is elég meleg. És amint lesz fizetésem, veszek neked ágyacskát - tette le a cicát a parkettára, aki azonnal a kiszemelt kanapéra kuporodott.
- Most mondtam, hogy... áh... mindegy - legyintett és a konyhába indult.
- Gondolom, már rég nem ettél, szóval amim van, megosztom veled - vett ki a szekrényből egy tányért, majd a hűtőből egy doboz tejet és töltött ki belőle.
- Gye-... - akart volna szólni a cicának, de Ő már megelőzte Őt és a nadrágjába eresztve a karmait, akart volna felmászni a tányér finomságért.
-Hya! Azonnal mássz le!!! - morrant rá Jinki, mire a jószág azonnal elengedte és elszaladt.
- Hé. Gyere vissza. Nem akartam goromba lenni, csak ezt nem szabad. Itt a tejed - tette le a padlóra a tányért Jinki. A tál koppanására egy édes cicafejecske kukucskált be az ajtón.
- Gyere. Egyél. Ez a tiéd. Nézd csak, én most elmegyek, hogy nyugodtan ehess - indult meg a másik irányba a fürdő felé.
Amint elhagyta a konyhát, a macska berohant és neki is esett a tejnek. Olyan hangosan lefetyelte, hogy Jinki szélesen elvigyorodott és nem tudta megállni, hogy ne lesse meg. Az ajtófélfának dőlve figyelte, ahogy pillanatok alatt eltünteti a kis csöppség az adag tejet.
- Éhes voltál, az már egyszer biztos - kuncogott. - Kérsz még? - öntött ki még egy keveset. A macska meg sem várta, hogy befejezze már bele is kortyolt a fehér folyadékba.
- Türelmetlen - csóválta a fejét Jinki.
Míg a cica evett, Ő is elkészítette a saját vacsoráját és falatozott. A telefonjára pillantva vette csak észre, hogy a barátai már kismilliószor keresték a nap folyamán. Elszégyellte magát, hogy róluk ennyire megfeledkezett, ezért azonnal írt is nekik üzenetet.
Chat:
(18:23) OnDubu:
Sziasztok srácok! Bocsi, hogy nem írtam. ^^" Sikerült a munka, felvettek és ma már meg is volt az első napom! Köszönöm, hogy gondoltatok rám! ^^ ♥
(18:24) KeyBummie:
Hát azért annyival megdobhattál volna minket, hogy még élsz... -.-" Tudod mennyire aggódtunk? :O
(18:24) Min-Ho:
Magad nevében, Díva! :-D
(18:25) OnDubu:
Hya!! >.<
(18:26) KeyBummie:
Minden esetre gratulálunk, nagyfiú! :-* Ezt meg kell ünnepelnünk! Ugye ma mindenki ráér? :-D
(18:27) Jjonggie:
Nem úgy volt ma, hogy kettesben leszünk, drágám? :-(
(18:27) KeyBummie:
A barátunknak végre van munkája! Ezt meg kell ünnepelni! Majd máskor romantikázunk.
(18:28) OnDubu:
Öhm... miattam nem kell ám...
(18:28) KeyBummie:
De! Jjong farka még tud várni egy napot, ha már ennyit kibírt. ˇ.ˇ
(18:29) Jjonggie:
Nagyon gonosz vagy. Nagyon! >.<"
(18:30) Min-Ho:
Elképesztőek vagytok... fél percre lépek le és már egy kész ponyvaregényt olvashatok az életetekről... :-D
(18:31) KeyBummie:
Csak féltékeny vagy, Minho-yah... Akkor ma mindenkinek jó. Remek! Jinki, fél óra múlva nálad vagyunk. ;-)
(18:32) Min-Ho:
Dehogy vagyok féltékeny....V_V
Én lehet, hogy kések, de megpróbálok igyekezni. :-)
(18:33) OnDubu:
Hozzatok valami macskakaját is.
(18:33) KeyBummie:
Oh, rágcsára gondolsz? Majd én intézek mindent, ne aggódj ;-)
(18:34) OnDubu:
Nem. Én macskakajára gondoltam.
(18:34) Jjonggie:
Mi ez az új hóbort, Hyung? XD
(18:35) OnDubu:
Találtam egy tuti fogyókúra receptet. Ahhoz kell. Biztos sikert ígérnek. :-D ^^
Komolyan?! :O Én is hadd! *.* Mond el! :3
(18:36) Min-Ho:
Hya! Hagyjátok már abba, egyikőtök alakjával sincs baj! Rosszabbak mint a csajok... >.<""
(18:37) Jjonggie:
De... akkor mihez kell macskakaja? o.O
(18:37) KeyBummie:
Csak viccelt, drágám...
(18:38) OnDubu:
Nem vicceltem. Hozzatok macskakaját. Ha ideértek, megértitek. Na siessetek, pá! :-D
Mindenki látta
Imádom *-* onew de rendes megzabálom őket. Key aratt mint mindig, köszönöm, hogy gondoltál rám. Jongkey az cuki. Minho meg mindig kimarad a jóbol :'( de tényleg köszönöm h elküldted ezt az Ontae ficit amiből hianyzik egyenlő Ontae fele.
VálaszTörlésIgazán nincs mit, én köszönöm Unnie, hogy elolvastad és írtál! :-* ♥
TörlésNemsokára lesz bőven OnTae ;-)
Igazán nincsmit :* <3
VálaszTörlés