Sunggyu és Woohyun legjobb barátok. Nincs köztük titok, egyet kivéve...
Sunggyu soha nem fogja elmondani barátjának, hogy mennyire nagyon szerelmes belé. Az egyetlen akire rá meri ezt a titkát bízni, az a naplója.
De mi történik, ha Woohyun megtalálja ezt a naplót...?
Tisztán emlékszem az első találkozásunk napjára.
Egyáltalán nem tudtalak elviselni.
Nos, akkor még nem ismertelek, nem volt jogom utálni Téged.
Kényszerítettem magam a nyugodtságra, megpróbáltam minden tőlem telhetőt, hogy barátok lehessünk, de Te csak megnehezítetted a dolgomat.
Játszottad a boldog és cuki fiút, így mindenki megkedvelt téged én pedig ezt ki nem állhattam. Nagyon idegesítő volt.
Próbáltam veled beszélgetni de a válaszaid csak még jobban megutáltattak. Az első találkozásunk után biztos voltam benne, hogy egy felületes idióta vagy.
Fogalmam sincs, hogy szerethettem bele egy ilyen idiótába.
~
Sunggyu letette a tollát és becsukta a naplóját. Kinyújtózkodott és ásított egyet.
"Mit csináltok itt?"- a mögüle érkező hangtól kissé megugrott. Elrejtette a naplóját miközben Woohyun felé fordult.
"Uhm, semmi különöset. Mi-miért?"- kérdezte és érezte, hogy közben elpirult. Woohyun felnevetett és megbökte az arcát, ami hihetetlenül felgyorsította Sunggyu szívverését.
Az első találkozásuktól egészen mostanáig sok idő telt el. És sok dolog megváltozott... Például Sunggyu viselkedése Woohyun irányában.
Megismerte, megtanulta megtalálni Woohyun-ban az igaz barátot és megbízni benne 100%-ig.
De mikor az idősebb úgy érezte, hogy boldog és minden rendben van, hirtelen minden összeomlott. Hirtelen problémát jelentett neki Woohyun-nal beszélni, mikor olyan közel volt hozzá, mert a szíve őrülten dobogott, mikor megérintette.
Úgy érezte, hogy a fellegekben jár, repül és zuhan egyszerre. És Ő csak remélte, erősen várta, hogy Woohyun is hasonlóan érez iránta.
A fiatalabb szorosabban ölelte magához, mint bárki mást; Woohyun néha átmászott hozzá az ágyába éjjelenként és egymás mellett aludtak, dédelgetve, lényegtelen dolgokról sutyorogva; Woohyun hirtelen kisöpör egy hajtincset a homlokából és simogatja az arcát.
Sunggyu biztos volt abban, hogy szereti Woohyun-t és semmi másra sincs szüksége csak, hogy együtt legyenek.
Woohyun volt minden, amit akart.
Mikor lefekszik, lehunyja a pilláit és elképzeli, ahogy Woohyun mellette fekszik köré font karokkal és a "Jó éjt" helyett azt suttogja neki, hogy "Szeretlek.". Amikor felkel, elég várható, hogy látja maga mellett a fiatalabbat. Viszont neki volt egy gyönyörű álma vele, de kedve lenne elbőgni magát, mert ilyenkor rájön, hogy ez csak egy álom volt.
Sunggyu elkezdett félni attól, hogy soha nem lehetnek együtt, és kételkedett minden szépben, amit Woohyun vele csinált. Minden egyes mosoly valaki másnak szól, minden ölelés csak a megszokott napi rutin része, minden kedveskedő mozdulat csak alkalmi dolog, mert Ők csak barátok.
Ez nem jelent neki semmit,- gondolta Sunggyu.
"Szóval egyébként. Most elmegyek, meglátogatom Kibum-ot."- szorította meg Woohyun Sunggyu vállait. Az idősebb bólintott és megvárta míg becsukódik az ajtó. Ezután újra kinyitotta a naplóját és hezitálva látott neki az írásnak.
Nem bírom ezt tovább.
Akárhányszor a szemeidbe nézek, tudom, hogy Te sosem fogsz elveszni úgy az enyémekben, mint én a Tieidben, a szívem kicsit megtörik; és valahányszor megölelsz, szomorú leszek, mert mikor elmész, sosem fogsz hiányolni annyira, mint én Téged.
Nem bírok ki egy napot sem nélküled.
Szükségem van rád. Woohyun. Szükségem van rád. Szeretlek.
Sunggyu betette a naplóját a párnája alá és felkelt.
Myungsoo üzenete emlékeztette, hogy gyorsan el kell mennie a boltba bevásárolni. Felkapott egy szatyrot és úgy döntött, hogy egy nagy bevásárló központba megy, és talán vesz magának egy kávét is, mert szüksége van most rá.
De mikor belépett a kávézóba, összerezzent. Woohyun ült bent Kibum-mal és beszélgettek. Az asztal fölé hajolt és nevetett, Sunggyu pedig azon kapta magát, hogy azt az embert bámulja, akit szeret.
De hamar kilépett révületéből, mikor egy idős hölgy panaszkodott, hogy elállja az utat a kijárathoz. Sunggyu elnézést kért és kicsit arrébb állt. Elbújt egy nagy virág mögött és Woohyun-t figyelte ahogy Kibum-mal beszélgetett. Csak néhány szót kapott el a beszélgetésükből de kis idő múlva megértette, hogy miről folyik a szó; Kibum egyik rajongójáról. Woohyun nevetett.
"Komolyan? Ne, én sosem kedveltem az ilyet."- mondta Woohyun és Sunggyu megfeszült.- "Sosem tudnék szeretni egy fiút."
Sunggyu lehunyta a szemeit és kezével keresett valamit, amiben megkapaszkodhat. "Mindegy. Menjünk vissza."- hallottam Kibum hangját.
Sunggyu összeszedte magát és gyorsan átment egy másik boltba, míg a másik kettő el nem hagyta a kávézót.
Egy ruhaboltban találta magát, most még semmi esélye sem volt hazamenni. Megrohamozta a próbafülkéket és egybe bemenve, magára zárta azt. Öklébe harapva, titokban zokogott és csak nézte ahogy a könnyei a parkettára és a cipőjére hullanak.
Woohyun adta őket ajándékba neki, ez a gondolat csak még jobban zokogásra késztette. Körmei tenyerébe vájtak, piros foltokat hagyva maguk után.
"Istenem miért? Miért?" suttogta az öklébe
Woohyun az ágyára dobta magát és ásított.
"Fantasztikus, hogy volt egy szabadnapom."- mormolta. Kibum bólintott és leült Sunggyu ágyára, ami a kis szoba másik végében volt. Kibum újra a csodálójáról fecsegett, Woohyun pedig válaszul csak hümmögött.
"Nem akarod, hogy valaki téged is csodáljon? Nem lenne jó, ha veled is lenne valaki?"- kérdezte zavartan Kibum. Barátja csak vállat vont.
"Jó, igen, de nem egy fiú, még hányszor mondjam ezt el neked?"- mondta. Kibum megfogta a párnát és Woohyun fejéhez vágta.
"Az nem számít, hogy fiú vagy lány, még hányszor mondjam ezt el neked?"- Woohyun nem tudott válaszolni, mert Kibum magához vett egy kis könyvecskét.- "Mi ez?"- kérdezte.
Az idősebb homlokát ráncolva válaszolt.- "Nem tudom. Az ágyban volt a párna alatt?"- Kibum bólintott és kinyitotta.
Az idősebb homlokát ráncolva válaszolt.- "Nem tudom. Az ágyban volt a párna alatt?"- Kibum bólintott és kinyitotta.
"Oh, ez egy napló."- mondta kíváncsian. Woohyun szólásra nyitotta ajkait.
"Kibum, komolyan ne csináld ezt. Az Sunggyu-é."- mondta és felállt. Társa kitért előle és egyet lapozott.
"Biztos vagy benne, hogy nem érdekelnek a titkai?"- kérdezte somolyogva. Woohyun megütötte.
"Ő mindig elmondja."- vágott vissza az idősebb. Kibum a homlokát ráncolta.
"Nem gondolnám. Elmondta, hogy miket ír rólad?"- kérdezte. Woohyun pislogott egyet, hezitált, bár tudni akarta, hogy Sunggyu mit írt róla, ezért előre hajolt.
"Hadd lássam."
"Wow, olyan romantikus."- viccelődött Kibum. De Woohyun nem érezte úgy, hogy nevetnie kell, a szíve hevesen dobogott mellkasában.
Egy igaz barát... Egy ember, akiben a legjobban megbízom...
Akárhányszor a szemeidbe nézek, tudom, hogy Te sosem fogsz elveszni úgy az enyémekben, mint én a Tieidben, a szívem kicsit megtörik; és valahányszor megölelsz, szomorú leszek, mert mikor elmész, sosem fogsz hiányolni annyira, mint én Téged.
...
Szükségem van rád. Woohyun. Szükségem van rád. Szeretlek.
"Hé, megjöttem."- kiabálta Sunggyu és bevitte a kaját a konyhába.
Nyilvánvalóan senki sem volt otthon. Hála Istennek. Megnézte magát a tükörben, a szemei még mindig duzzadtak és pirosak voltak, bár közel sem nézett ki olyan rosszul, mint ahogy ezelőtt.
Egyenesen a szobájába ment, kinyitotta az ajtót és meglepetésére Kibum és Woohyun az Ő ágyában ültek egy kis könyvecskét tartva kezükben. Nagyon ismerős volt neki az a könyv.
Nem tudott megszólalni csak Woohyun-ra meredve bámulta. Ő nem nézett rá, meg sem próbálta elmagyarázni a dolgokat csak elnézett másfelé.
Sunggyu érezte, hogy ajkai remegnek és az egész teste zsibbadni kezd.
"Woohyun... Ho-hogy tehetted?"- suttogta. Woohyun kezei ökölbe szorultak.
"Te hogy tehetted?"- kérdezett vissza. Sunggyu szíve ezer darabra hullott szét, hallotta a fiatalabb hangjában a sajnálatot is.
"Mit?"- kérdezte miközben könnyei megállíthatatlanul folytak végig arcán.
"Azt hittem barátok vagyunk! De valójában... valójában Te hazudtál nekem, azt játszottad, barátok vagyunk, miközben Te többet akartál. Én ezt nem akarom, Sunggyu! Azt hittem, hogy végre találtam valakit, aki nem érti félre a közelségünket!"- üvöltötte Woohyun. Az idősebb visszanyelte a következő könnyzuhatagát.
"Félre érteni?"- kérdezte. Woohyun ugyan úgy remegett, mint Sunggyu.
"Woohyun, nyugodj le. Ez az én hibám, Sunggyu."- szólt közbe Kibum, de a másik kettő csak figyelmen kívül hagyta.
"Hogy lehetsz ilyen, Woohyun?"- kérdezte az idősebb.
"Felfogtad, hogy mit mondtál?"- meredt rá Woohyun.
"Igen."- Gyu beharapta az ajkát és egy könnyektől elmosódott sóhajt engedett ki.
"Bíztam benned. Bíztam benned jobban, mint bárki másban. Hogy tehetted ezt velem? Ez fájt, Woohyun. Te vagy az egyetlen, aki engem megbántott. Ezt akartad?"- kérdezte.
Egy pillanatig Woohyun szemeiben megjelent a sokk.
"Én... Én csak... mi nem lehetünk így barátok."- mondta végül a fiatalabb. Felállt és magához vette a kabátját.
"Ma este Kibum-nál alszom."- tette hozzá. Sunggyu előre lépett és elvette a naplóját.
"Soha nem tudnék egy fiút úgy szeretni, tényleg nem."- mondta Woohyun. Sunggyu reszketeg levegővétellel nyugtázta.
"Szobát fogok cserélni valamelyik másig taggal és kérlek... ezentúl tartsuk meg a távolságot."- mondta végül a fiatalabb.
"Nem hiszlek el"- suttogta Gyu-"Ez minden"- folytatta továbbra is halkan majd Woohyun mellkasára csapott.
"Hogy merészelted? Hogy merted elolvasni a naplómat? Hogy merted megtörni a bizalmamat? Hogy kezelhetsz így engem ilyen hosszú barátság után? Miért Woohyun? Hogy tudod ezt ilyen könnyen megtenni, miközben nekem ilyen nehéz? Miért fáj annyira, miközben te csak itt állsz és olyanokat mondsz, hogy ez semmi sem volt?"
Kiabálva kezdte, de végül Sunggyu hangja elcsuklott. Woohyun arrébb tolta Sunggyu-t, majd egy szó nélkül elhagyta a szobát.
Nyilvánvalóan senki sem volt otthon. Hála Istennek. Megnézte magát a tükörben, a szemei még mindig duzzadtak és pirosak voltak, bár közel sem nézett ki olyan rosszul, mint ahogy ezelőtt.
Egyenesen a szobájába ment, kinyitotta az ajtót és meglepetésére Kibum és Woohyun az Ő ágyában ültek egy kis könyvecskét tartva kezükben. Nagyon ismerős volt neki az a könyv.
Nem tudott megszólalni csak Woohyun-ra meredve bámulta. Ő nem nézett rá, meg sem próbálta elmagyarázni a dolgokat csak elnézett másfelé.
Sunggyu érezte, hogy ajkai remegnek és az egész teste zsibbadni kezd.
"Woohyun... Ho-hogy tehetted?"- suttogta. Woohyun kezei ökölbe szorultak.
"Te hogy tehetted?"- kérdezett vissza. Sunggyu szíve ezer darabra hullott szét, hallotta a fiatalabb hangjában a sajnálatot is.
"Mit?"- kérdezte miközben könnyei megállíthatatlanul folytak végig arcán.
"Azt hittem barátok vagyunk! De valójában... valójában Te hazudtál nekem, azt játszottad, barátok vagyunk, miközben Te többet akartál. Én ezt nem akarom, Sunggyu! Azt hittem, hogy végre találtam valakit, aki nem érti félre a közelségünket!"- üvöltötte Woohyun. Az idősebb visszanyelte a következő könnyzuhatagát.
"Félre érteni?"- kérdezte. Woohyun ugyan úgy remegett, mint Sunggyu.
"Woohyun, nyugodj le. Ez az én hibám, Sunggyu."- szólt közbe Kibum, de a másik kettő csak figyelmen kívül hagyta.
"Hogy lehetsz ilyen, Woohyun?"- kérdezte az idősebb.
"Felfogtad, hogy mit mondtál?"- meredt rá Woohyun.
"Igen."- Gyu beharapta az ajkát és egy könnyektől elmosódott sóhajt engedett ki.
"Bíztam benned. Bíztam benned jobban, mint bárki másban. Hogy tehetted ezt velem? Ez fájt, Woohyun. Te vagy az egyetlen, aki engem megbántott. Ezt akartad?"- kérdezte.
Egy pillanatig Woohyun szemeiben megjelent a sokk.
"Én... Én csak... mi nem lehetünk így barátok."- mondta végül a fiatalabb. Felállt és magához vette a kabátját.
"Ma este Kibum-nál alszom."- tette hozzá. Sunggyu előre lépett és elvette a naplóját.
"Soha nem tudnék egy fiút úgy szeretni, tényleg nem."- mondta Woohyun. Sunggyu reszketeg levegővétellel nyugtázta.
"Szobát fogok cserélni valamelyik másig taggal és kérlek... ezentúl tartsuk meg a távolságot."- mondta végül a fiatalabb.
"Nem hiszlek el"- suttogta Gyu-"Ez minden"- folytatta továbbra is halkan majd Woohyun mellkasára csapott.
"Hogy merészelted? Hogy merted elolvasni a naplómat? Hogy merted megtörni a bizalmamat? Hogy kezelhetsz így engem ilyen hosszú barátság után? Miért Woohyun? Hogy tudod ezt ilyen könnyen megtenni, miközben nekem ilyen nehéz? Miért fáj annyira, miközben te csak itt állsz és olyanokat mondsz, hogy ez semmi sem volt?"
Kiabálva kezdte, de végül Sunggyu hangja elcsuklott. Woohyun arrébb tolta Sunggyu-t, majd egy szó nélkül elhagyta a szobát.
~
Woohyun Kibum-nál maradt, de nem számít, hogy a fiatalabb mennyire próbálta meggyőzni, hogy menjen vissza,Ő nem akart.
Nem akart erről beszélni, nem akart erre gondolni. Csak ki akarta űzni Sunggyu-t a gondolataiból. De az, ahogy ránézett, a döbbenet, a könnyek, a remegő hangja, a fájdalmas kifejezése, beégett a gondolataiba.
Akárhányszor a szemeidbe nézek, tudom, hogy Te sosem fogsz elveszni úgy az enyémekben, mint én a Tieidben, a szívem kicsit megtörik; és valahányszor megölelsz, szomorú leszek, mert mikor elmész.
Tudta, hogy én nem fogom viszont szeretni, szóval, hol itt a probléma,- gondolta. De ez úgy hangzott csak, mint egy gyenge érv a saját maga meggyőzésére.
"Hogy tudod ezt ilyen könnyen megtenni, miközben nekem ilyen nehéz? Miért fáj annyira, miközben te csak itt állsz és olyanokat mondsz, hogy ez semmi sem volt?"
Woohyun a halántékát dörzsölve suttogta- "Hagyd abba, kérlek."- Nem akarta hallani Sunggyu szavait, nem akart velük foglalkozni.
"Woohyun, tudom, hogy nem akarsz beszélni."- kezdte nyugodtan Kibum, mikor a másik a fejére húzta a takarót. Leült az ágy szélére és egy darabig méregette.
"Hülye örlet volt elolvasni a naplóját, mert szerintem Ő ezt személyesen akarta bevallani. És biztos vagyok benne, hogy Te egyáltalán nem reagáltál volna így, ha bevallja neked. Tudod..."- kezdte Kibum.
"Ne légy hülye, Woohyun. Tudodm, hogy Ő mennyire fontos neked és soha nem lennél képes ilyen könnyen feladni ezt a barátságot."- Kibum felsóhajtott, mikor barátja nem válaszolt.
"Soha nem fog megbocsájtani nekem."- motyogta Woohyun. Kibum lerántotta róla a takarót.- "Tudom, hogy a bocsánatkérésen gondolkozol."- mondta, mire Woohyun megrúgta.
"Min segítene az? Nem tudom megadni neki azt, amit akar."- mondta.
Kibum gyengén megrázta a fejét.- "Miért vagy benne olyan biztos, hogy nem tudod megadni neki, amire vágyik? Csak azért, mert Ő egy fiú?"- kérdezte.
Woohyun összeszorított ajkai egy vékony csíkot formáltak.
"Képzeld azt, hogy Sunggyu-nak rémálma van és sír. Magadhoz ölelnéd, vigasztalnád, míg meg nem nyugszik?"- kérdezte a fiatalabb. Woohyun szólásra nyitotta ajkait, de mielőtt belekezdhetett volna, Kibum folytatta.
"Gondold azt, hogy Sunggyu nagyon beteg, vele maradnál és ápolnád? Képzeld el, hogy Sungguy-nak el kell utaznia egy messzi helyre, tartanád vele a kapcsolatot?"-kérdezte. Woohyun a plafont bámulta.
Mindet megette már ezelőtt.
"Képzeld el, hogy Sunggyu azt mondja neked, hogy ki nem állhat többé, képzeld, hogy kirúg a szobájából, kiabál veled, azt mondja, hogy nem akar látni többé. Utálnád ezért?"- kérdezte Kibum.
Woohyun végül közbeszólt.- "Attól függ, hogy miért dobott ki."
"Az oka az lenne, hogy belé szerettél és bevallottad. Hogy éreznéd magad, előtte állva semmi titokkal köztetek, elétéve mindent és Ő csak ellökne téged? Hogy éreznéd magad?"- kérdezte ismét barátja.
"Bíztam benned. Bíztam benned jobban, mint bárki másban. Hogy tehetted ezt velem? Ez fájt, Woohyun. Te vagy az egyetlen, aki engem megbántott. Ezt akartad?"
Nem, Sunggyu, ez nem az, amit akartam. Soha nem akartalak megbántani... Már nem tudom mit mondtam és, hogy miért. Mert egy gyáva idióta voltam.
Woohyun megfordult és ismét a fejére húzta a takarót.
"Megmondhatom neki, hogy a napló elolvasása teljes egészében az én hibám és megtehetem a tőlem telhető legtöbbet, hogy erről meg is győzzem. De a többi tőled függ."- mondta Kibum.
~
Mikor Woohyun visszatért Sunggyu nyitott ajtót, de ami Woohyun-t fogadta az egy hűvös és távolságtartó - "Hello."
Woohyun-nak feltűnt, hogy Hoya elfoglalta a helyét a szobájukban, ezért neki Dongwoo-val kell lennie egy szobában. Nem kommentálta a dolgot, és a csapatban egyikőjük sem beszélt a köztük lezajlott pát nappal ezelőtti veszekedésről.
Woohyun egész este ébren feküdt az ágyában és azon gondolkozott, hogy hogyan hozhatná helyre amiket mondott, de úgy érezte, hogy nincs semmi, amivel kompenzálhatná szörnyű szavait.
Ezért elkezdett mindent megtenni, ami Sunggyu-t egy kicsit is pozitívvá teszi. Elrendezte a mosodát, de úgy fejeződött be, hogy Sunggyu azt hitte, Sungjong csinálta meg. És a maknae nem volt annyira kedves, hogy elmondja neki, hogy nem Ő volt, hanem Woohyun.
Mikor megcsinálta a bevásárlást, Sunggyu nem mondott rá semmit és amikor Woohyun próbált vele olyan kedvesen beszélni, amennyire csak tudott, Sunggyu hárított.
Egy hét után Woohyun kétségbeesetten hívtam fel Kibum-ot, hogy elmondja, nem tudja, mit tegyen.
"Házimunkát csinálni? Komolyan? Tégy valami olyan személyeset, ami sokat jelent a számára."- javasolta Kibum.
~
Sunggyu elhatározta magában, hogy nem bocsájt meg Woohyun-nak, de ez cseppet sem ment olyan egyszerűen, ahogy azt Ő elképzelte.
Mert mikor Woohyun másnap hazament, a szíve fájdalmasan megsérült, de mégis hevesen dobogott, mikor meglátta. És azt is észrevette, hogy Woohyun miket tesz és milyen kedves, ahogy próbálkozik, de Ő nem tudta megadni magát.
Valami visszatartotta.
Hétvége volt, egy héttel azután, hogy összevesztek, mikor Sunggyu látta Woohyun-t kijönni a szobájából. A homlokát ráncolta, de a másik csak egy pillanatra nézett rá és sietősen elhagyta a házat.
Sunggyu nem tudta megállni és bement a szobába.
Bent, egy rózsát talált a párnáján egy kis könyvecskéve, azon pedig egy üzenettel.
"Tudom, hogy még mindig mérges vagy rám és megértem. Nem várom el, hogy megbocsájts nekem, minden amit mondta szörnyű és őszintén megbántam minden árva szót. Soha nem akartalak megbántani. Sajnálom ez egy elég gyenge bocsánatkérés, de mit mondhatnék még?
Ez egy új napló. A lapjai üresek, még nincsen beleírva semmi. Szóval talán megtölthetnénk valami újjal az elejéről kezdve. A legeslegelejéről? Az első oldalról. Az első találkozástól?
A kávézóban fogok rád várni. Igazán remélem, hogy el fogsz jönni."
"Akkora egy idióta vagy, Woohyun."- morogta Sunggyu.
~
Wooohyun idegesen rágcsálta ajkait, közben üzent Kibum-nak, hogy szervezett egy találkát Sunggyu-val.
"Félek, hogy nem fog eljönni."- írta Woohyun.
"Minden oka megvan ahhoz, hogy ne menjen."- írta vissza Kibum.
"Oh remek. Köszi! Igazán felvidítottál."- morogta Woohyun és lezárta a mobilját. Egy "Üdvözöljük" megszólításra aztán felkapta a fejét. Az egyik pincér köszöntötte Sunggyu-t, aki épp akkor lépett a kávézóba.
Egy pillanatra Woohyun szíve kihagyott egyet, majd újra verni kezdett - sokkal gyorsabban.
Sunggyu a jobb kezében tartotta a piros rózsát bizonytalan kifejezéssel az arcán, majd közeledett Woohyun asztalához. A fiatalabb gyorsan felállt.
"Hát... eljöttél."- ez volt az egyetlen, amit mondani tudott.
Sunggyu lehajtott fejjel bólintott. Egy pillanatig egyikőjük sem tudott mit mondani. az idősebb az ujjai közt forgatta a rózsát. Végül Woohyun megköszörülte a torkát.
"Nos, szeretnél egy kávét, vagy valami mást? Nem is tudom... sütit?"- kérdezte. Sunggyu hezitált a válasszal.
"A kávé is megteszi."- motyogta. Végül mindketten megrendelték a kávéjukat és Woohyun is összeszedte a bátorságát, hogy megszólaljon.
"Szóval, mivel ez az első találkozásunk, bemutatkozom. Nam Woohyun."- mondta. Sunggyu csak bámult rá, nem volt benne biztos, hogy ezt komolyan gondolja- De nyilvánvalóan mégis.
"Megmondanád a neved?"- suttogta Woohyun és közelebb hajolt, mire Sunggyu elpirult.
"K-Kim Sunggyu."- dadogta. A másik elmosolyodott és bólintott.
Sunggyu teljesen idiótának érezte magát, amiért ezt csinálták, bár élvezte is, mert így végre a régi Woohyun-nal tudott lenni. Az emberrel, aki évekig a legjobb barátja volt, akibe beleszeretett, és most tűnt fel neki, hogy ezek hogy estek egy időbe.
"Azt hiszem, lassan jobb lesz menni."- mondta Sunggyu, mikor kint már sötétedni kezdett. Woohyun bólintott és fizetett.
"Hazaviszlek"- mondta önelégült mosollyal és Sunggyu egy pillanatra elfelejtette, hogy amúgy egy házban laknak.
Woohyun a szobájáig kísérte, aztán lassan ideje volt elbúcsúzni.
"Ez nagyon szép volt, Woohyun."- mondta szégyenlősen Sunggyu, majd Woohyun bólintott.
"Köszönöm, ezt a szép napot veled."- mondta a másik. Sunggyu érezte, ahogy az arca elvörösödik és még mielőtt be tudott volna menekülni a szobájába, érezte, hogy Woohyun keze megfogja a karját.
"Sunggyu... tudom, hogy mi, akarom mondani, nekünk ez az első találkozásunk, de... megölelnél búcsúzóul?- kérdezte.
Sunggyu csak bámult társára.- "P-persze."- suttogta, majd Woohyun köré fonta karjait.
De ez az ölelés másmilyen volt, mint a többi. Gyengéd volt és meleg.
Amikor el akarta engedni, Woohyun visszarántotta.- "Sunggyu."- mondta és a másik meglepetésére, az Ő arca is elpirult.
"Sajnálom, hogy ilyyen hülye voltam."- dadogta. Sunggyu megrázta a fejét.- "A mai nappal jóvátetted."- motyogta.
"I-igazán? Megbocsájtasz?"- kérdezte a fiatalabb. Sunggyu finoman meglökte.
"Még nem."- felelte-"Nem vagyok olyan könnyűvérű, Woohyun!"
Szemeik összetalálkoztak és az idősebb azonnal megfagyott, mikor észrevette, hogy milyen közel vannak egymáshoz.
"Az évek során sosem láttam a jelét,"- suttogta Woohyun.
"Uhm... Próbáltam.. elrejteni."- dadogta Sunggyu.
Woohyun megrázta a fejét, az orruk hegye már összeért.- "Nem, nem erre gondoltam."
Lágyan végigsimított Sunggyu arcán.
"Tudom, hogy nem vagy olyan könnyű, Sunggyu. De mi mindketten túl sokáig vártunk tétlenül. Utálnál most a türelmetlenségem miatt?"- kérdezte Woohyun.
De még mielőtt Sunggyu rákérdezhetett volna, hogy miről beszél, Woohyun lehajolt és ajkaikat összetapasztotta.
"Én is szeretlek."- suttogta és közelebb húzta magához Sunggyu-t.
"Idióta."- suttogta Sunggyu a másik ajkaira. Woohyun felkuncogott meleg hangján, mire Sunggyu gerincén végigfutott a borzongás.
Idióta, persze, hogy megbocsájtottam. Szeretlek.
Nagyon aranyos volt! Imádom a woogyut! Lécci még több woogyut! Nagyon jól írsz nagyon tettszik!!!
VálaszTörlésKöszönöm szépen, hogy írtál! :-) ^^
TörlésAmint lesz időm, mindenképpen fordítok még! ;-) Kaptam pár jó tanácsot is, szóval remélem majd azok is elnyerik a tetszésedet. ^^ Én is imádom WooGyut! *.* :3
Köszi még egyszer! ^^ ♥