Angyalok harca (Lee Joon&Mir [MBLAQ]) YAOI!!!!

Általában a legfőbb gonoszt, Lucifert mindenki mérhetetlenül rossznak és ocsmánynak, rondának írja le, képzeli el. Egyesek szerint a bőre fekete és lángol, kecske patái és szarvai vannak, szemei vérben forognak. Mások szerint a pokol mélyén le van láncolva és meg akar szabadulni, így csábítva az embereket és a lelkeket rosszra. Egy másik megfogalmazás szerint hatalmas bőr szárnyai vannak és azok végén karmok és azzal tép és marcangol. Három fejével pedig jobbra-balra tekereg.
Szolgái pedig a krampuszok, a kis ördögök, akik szintén koromfeketék és a hátsójuk nekik is kecskéből van. Piros a szarvuk és van vasvillájuk.

Isten képe az általában megegyezik az emberekben. Mindenki úgy hiszi, hogy egy hosszú, fehér szakállas öregember, aki arany trónján ücsörög a felhők között, fehér, lenge ruhában, arany saruval a lábain és onnan osztja az igazságot. Az angyalai pedig körbeugrálják, bocsánat, repkedik. Mellette, bal oldalon egy másik trónban Szűz Mária ücsörög. Isten jobb oldalán pedig a fia, Jézus. Aki egyébként szakasztott apja, csak nem ősz a haja és a szakálla, hanem barna. Isten trónjának jobb karfáján pedig egy hófehér galamb tollászkodik. Ő a Szentlélek.

Nos lehet így is. De én most elvezetlek titeket a valódi földön túli világba. És higgyétek el nekem, nem csak a vámpírok és vérfarkasok tudnak szexik lenni!


Joon mostanság sok gonddal küszködik. Most is az irodájában ücsörög és várja jobb keze érkezését, hogy megvitassák a legfőbb projektjük következő lépését. Ujjaival idegesen dobol a fa asztal sima lapján. Lábai sem tudnak leállni, folyamatosan remegnek.
- Hívatott, Nagyságod?- nyitott be az irodába félve az alacsony, fekete hajú, majd mélyen meghajolt.

- Igen. Lassan egy órája.- mondta kimérten Joon.- Mi tartott eddig?
- Há-hát Taemin csak most szólt...
- Átkozott ördögfajzat! Csak bajt hoz ránk!- csattant fel Joon.- Esküszöm, egyszer kidobom!
- Innen? Hova?- nézett nagy szemekkel G.O.
- Igaz is... Mindegy majd később beszélek vele. Ülj le!- mutatott az asztal másik végében lévő székre, melyen G.O helyet is foglalt.- Gondolom tudod miért hívattalak.
- Igen. Az újoncok miatt.
- Pontosan. Hányat sikerült átállítanotok?

- Öhm... Csak 5 angyalt.
- Kiket? Milyen pozícióból?
- Gongchan-t. Ő őrangyal volt, épp úgy ahogy Dongwoon is. Soohyun az arkangyali pozícióját hagyta ott értünk.- vigyorgott győztesen G.O.
- És a többiek?
- Zelo is őrangyal volt de egy kis rábeszéléssel és földi jóval átpártolt.
- Földi jó?- nézett értetlenül Joon.
- Igen. Valamiért a koktélparadicsom a mindene. A Mennyben is kapott. Ez volt az egy feltétele.
- Értem. Folytasd.
- És végül Zico. Ő nehéz eset volt, Nagyság.
- Miért?
- Seungho irodáján dolgozott. Egész bizalmas angyal volt. Több hónapba tellett beszerveznünk. De megtört a jég. És úgy vélem még hasznunkra válhat.
- Hmm... Igazán szép munkát végeztetek Yoseob-bal. Jutalmat érdemeltek.
- Köszönjük szépen, Nagyság!- hajolt meg mélyen, tisztelettel G.O.
- Még arról beszélj nekem, hogy ki fogja őket kiképezni?
- Ha jól tudom most Jonghyun a soros. A segítője Taemin...- halkult el a hangja.
- Ami nem lesz így sokáig. Az a féleszű semmire sem jó.- forgatta meg a szemeit Joon.- Lehet, hogy kár volt átállítanunk...- sóhajtott.- Szólj Chanyeol-nak, hogy Ő lesz ebben a turnusban a segéd kiképző.
- Értettem, Nagyság.- húzta ki magát G.O.
- És Mir-rel mi van?
- Seungho nem enged hozzá közel senkit. Úgy vigyáz rá, mint a szeme fényére. Információim szerint Thunder arkangyal, Seungho jobb keze és Jinyoung angyal vigyáznak rá. De a helyet sajnos nem tudjuk.
- Miért nem?!- kiáltott rá Joon.
- Seung-Seungho elrejtette. Fo-fogalmunk sincs, ho-hogy hova. szerintem csak Ők né-négyen tudják.- habogta a megszeppent kis ördög.
- Értem.- állt fel a székéből Joon.- Elmehetsz.
- Köszönöm.- hajolt meg G.O, majd kiment.

Sok-sok idővel ezelőtt még Joon volt Seungho szeretett kivételezettje. De Joon rájött, hogy az a világ, amiben éltek cseppet sem volt igaz. Seungho csak kihasználja Őt. Erre ráeszmélve nagyon megzavarodott. Jobbnak találta otthagyni Őt. Fellázadt. Először csak egyedül volt. Egyedül fedezte fel a Pokol perzselő forróságát és vakító sötétségét. De hamar sikerült magával csábítania Byunghee-t, akit át is keresztelt, új Pokolbéli nevére G.O-ra, amely annyit tesz: God Off. Ketten kezdték el felépíteni a saját birodalmukat. Egyre csak terjeszkedtek, egyre csak hódították le az angyalokat a Mennyből. Seungho igyekezett ez ellen cselekedni. De Joon sokszor ki tudta játszani. Seungho nem csinált eddig egyből sem nagy ügyet. Nem akart háborúzni, az nem az Ő stílusa... (Bár egy-két csapást azért mégis mért Joon kis világára.) De a jók még mindig többen vannak.
Viszont, most, hogy Seungho-nak van valaki más kivételezettje... Annyi idő után betöltötte valaki az Ő helyét. Ez felettébb bosszantotta Joon-t. Főleg, hogy Mir... Mir-re már régebben szemet vetett. Mielőtt még száműzték a Paradicsomból, azelőtt ismerkedett meg a kis angyalkával. Aranyosnak és viccesnek találta. De Seungho, ahogy senkihez sem engedte nagyon közel Joon-t, úgy Mir-t is eltiltotta tőle. Aztán, mikor letaszította Őt Isten, Joon megfogadta, hogy valahogy megszerzi magának Mir-t, és megteszi a Pokol Hercegének. De sosem gondolta volna, hogy ennyire nehéz lesz Őt megszerezni. De nem adja fel. Még ha magával Istennel kell szembeszállnia érte, akkor sem.

Már hetek óta tartott a kiképzés. Mir-t is megállás nélkül keresték a felderítő csapatok, de hiába. Seungho jól elrejtette. Joon idegesen járkált fel s alá az irodájában.
- Hivatott, Nagyságod?- lépett be az ajtón G.O.
- Igen. Még mindig semmi?
- Sajnálom.- hajtotta le a fejét az alacsonyabb.
- Rendben. Készülj fel!
- Mire, Nagyság?
- Elmegyek. Szokás szerint Te veszed át a helyem. Jól vigyázz mit csinálsz! Bár minek is mondom ezt?! Te vagy a legjobb...
- Köszönöm, Nagyság.- hajolt meg G.O.- Meddig nem tér vissza közénk?
- Nem tudom. Addig nem nyugszom míg az enyém nem lesz Mir. Igyekszem. Ha valami baj lenne a szokásos módon üzenek.
- Értettem. És mikor indul?
- Amint lehet. Akár most.
- Elkísérjem?
- Megköszönném.- ezzel el is indultak.

Kiléptek a Pokol legbelső udvarára. Itt éltek azok akik Joon-t szolgálták. A Pokol irányítói, harcosok, démonok és minden alvilági lény. A környék fekete és vörös színben pompázott. Vagy füstölt valami, vagy lángra kapott egy-egy tárgy. Még az újoncok keserves kiáltásai is néha visszhangoztak, melyen Joon elmosolyodott. Ahogy végigvonultak, mindenki meghajolt előttük.
Autóval továbbmentek az elkárhozott lelkek bugyraihoz. Itt minden bűnös helye megvolt, szépen csoportokba sorolva. Jajveszékelő lelkek sírva fohászkodtak Luciferhez, hogy engedje Őket szabadon. De Ő meg sem hallotta kívánságukat.
A lávatengeren hajóval hajtottak át. Végül elértek a purgatórium határához. Azon csak átsuhantak. És végül megérkeztek a Menny kapujához. Joon számára nyilvánvaló volt, hogy Key nem fogja beengedni. Így megkereste a kiskaput. Ahol sok-sok évvel ezelőtt távozott a Mennyből. Mert itt is, mint mindenhol, van kiskapu és szerencséjére még nem zárták le. Seungho megfeledkezett róla. A mellékbejárat előtt állva egy fekete macskává változott, majd besurrant a kis résen. Körbejárta az egész Országot. Az ismerős helyek, személyek láttán rengeteg emlékkép támadta meg elméjét. De nem adta fel a célját, amiért jött. Meg akarta szerezni Mir-t. Már minden lehetséges helyet bejárt de sehol sem találta meg a kis ficsúrt. Eszébe jutott, hogy mivel macska, tudja használni az állat érzékeit. Próbált szagot fogni és követni. De sajnos csak körbe-körbe járt. Inkább meghúzódott egy sarokban, nem akart feltűnést kelteni az angyalok közt, és csak gondolkozott. Kezdte frusztrálni a dolog, hogy nem találja sehol, de igyekezett visszafogni magát, mert a Mennyben minden rossz dolgot, érzést, gondolatot megéreznek az angyalok.
Ám ekkor hirtelen bevillant neki egy kép. Amikor Ő volt a "kis kedvenc" Őt egy kertbe zárta Seungho két őrzővel. Hirtelen elindult arra amerre az érzései vezették. Rövid séta után rátalált az Édenkert legszebb kertjére. Egy labirintus vezetett oda, ami bokrokból volt kialakítva. A labirintus közepén egy kis pagoda szerű építmény és egy szökőkút állt. A szökőkút káváján Mir ült Thunder-rel és Jinyoung-gal.
- De unatkozooom!- nyavalygott Mir.
- Most játszottunk, Úrfi!- sóhajtott fáradtan Jinyoung.
- Tudom, de engem nem érdekel sem a tenisz sem a bújócska. Már jobban ismerem ezt a labirintust, mint a tenyeremet.
- Akkor zenéljünk!- varázsolt elő egy hárfát és egy furulyát Thunder.
- Rendben!- vette ki a kezéből a hárfát Jinyoung és elkezdtek játszani.
Mir unott arccal hallgatta társai gyönyörű muzsikáját. Kifeküdt a fűbe és az eget kémlelte. Ez ugyan az az ég amit az emberek látnak, csak a fordítottja, a tükörképe. Majd fejét oldalra fordította. Sokáig csak bámulta a labirintusból kivezető utat majd mikor szeme előtt élesedett a kép felpattant.
- Ott egy cicaaa!- kiabálta és az állat felé mutogatott.

- Mi?!- kapták a megfelelő irányba a fejüket a többiek.
- Cic cic cic gyere ide! Kiscica! Cic cic cic!- guggolt le Mir és hívni kezdte a macskát.
A macska lassú és bizonytalan léptekkel indult meg a hívogatásra. Folyamatosan a két őrző angyalt bámulta, majd mikor Mir elé érkezett ránézett.
- Jaj de édes vagy!- vette fel a kezébe Mir.- Hogy hívnak? Persze, Te nem is tudsz beszélni!- nevetett butaságán.- Olyan vézna vagy. Hozzatok neki valamit enni!- nézett rá szúrósan társaira Mir.
A két angyal azonnal elrepült. Arckifejezésük egészen rémült volt. Valószínűleg sejtettek valamit. Talán érezték a gonosz jelenlétét, vagy felismerték régi társukat. Nekik fejlett érzékük volt ehhez.
Mir leült a fűbe a macskával játszani. A kis jószág az ölébe mászott és a testéhez dörgölődzött, kezeit finoman pofozgatta, kifeküdt, tűrte a dögönyözést. Mir lehajolt hozzá és orrával kezdte el cirógatni a macska pocakját, majd belepuszilt a hasába. Ez volt az utolsó csepp. Joon nem bírt magával, visszaváltoztatta alakját. Mir ijedten hőkölt hátra.
- T-te ki vagy?!- kúszott egyre hátrébb a fűben a kisebb, majd háta a kútnak ütközött.
- Nem ismersz meg? Nem hallottál még rólam?- húzta fel a szemöldökét Joon.- Érdekes. És ha azt mondom, hogy miattam vagy idezárva?
- Te-tessék?- nyelt egy nagyon Mir.- Lu-Lucifer?
- Öhm... A Joon-t jobban szeretem.- mosolygott charme-osan a gonosz, majd Mir felé nyúlt.- Örülök a találkozásnak Mir. De most mennünk kell.- ragadta meg a szárnyainál fogva és elkezdte kiráncigálni a labirintusból.
- Héé! Ez fáj! Eressz el! Hova viszel? Isten ezt nem engedi! Hallod?! Áu a szárnyaim!- ficánkolt Mir.
- Elhiszed, hogy teszek Seungho fejére?!- vigyorgott ördögien Joon.
- Lassan a testtel Changsun!- hallotta meg a háta mögül a mennydörgő hangot Joon.
Megállt, kezében még mindig fogta Mir-t, lassan megfordult, majd mélyen Seungho szemébe nézett. Mir csak értetlenül pislogott Seungho-ra és a mögötte összegyűlt angyali seregekre.

- Seungho. De rég láttalak.- mondta cinikusan.- Mikor is?
- Mikor itt hagytál....- morogta az idősebb.
- Oh... látom még mindig megvisel.- húzta a száját Joon.- Ne morogj öreg. Majd lesz más! De nem Mir!- ezzel megindult a kijárat felé.
- Állj meg Changsun!- üvöltötte utána az Ég Ura, de Ő nem engedelmeskedett.- Mit álltok itt? Utána!- adta ki a parancsot az angyaloknak.
Hatalmas kocsiszekerekkel indultak utánuk, de hiába Joon hihetetlen gyorsan száguldott. Már túl járt a Menny határain a purgatórium lelkei is csak tátott szájjal nézték ezt a nem mindennapi jelenséget. Mögötte szorosan haladtak az angyalok.
- Ti menjetek jobbról!- kiáltotta Yonghwa főangyal a parancsot.- Ti pedig balról kövessétek. Kerítsük be!
- Igen is!- válaszolták egyszerre, majd követték a parancsot.
 Ám az angyalok a Pokol kapuján már nem léphettek át.
- A francba! Elvesztettük!- fordult vissza szekerével Yonghwa, majd a többiek is követték.

- Áu... Húú.. de meleg van itt... jaj.... hu... ez éget... áuu!
- Maradj már veszteg!- rángatta meg Mir szárnyait Joon, ahogy cipelte végig a Poklon.- Meg lehet szokni. Szerinted én honnan jöttem?- vigyorgott.
A további útjuk hangtalanul telt. Berángatta a kisebbet az irodájába és a székébe ültette. Joon az ölébe ült és mutató ujjával, amin egy fém karomgyűrű volt, végigsimított Mir arcán.
- Most, hogy már Pokolbéli lettél, kell egy új név.
- Nem vagyok Pokolbéli!- mocorgott Mir.- Seungho értem fog jönni!
- Oh... Ezt te csak hiszed. Ráadásul nagyon rosszul, Kincsem.- mart Mir ajkaira.- Szóval a név....- folytatta, mikor érezte, hogy az angyal ellenkezik vele.- Nem tetszik ez nekem, hogy a Mennyből jövő, a Béke... Meglátszik, hogy Seungho keze van a dologban. Legyél mondjuk Cheolyong.
- Miért Cheolyong?
- Ez azt jelenti, hogy a Pokol Hercege.
- De én angyal vagyok! Vissza akarok menni a Mennybe!
- Nem fogsz!- förmedt rá Joon.- Hát nem tudod, hogy az az angyal aki megjárta a Poklot már nem mehet vissza a Mennybe?!
- Ne-nem...
- Sokat kell még tanulnod. Na de sebaj. Majd én megtanítalak mindenre.- suttogta a fülébe, majd megharapta azt. Füléről arcára vándorolt ajkaival. Arccsontját puszilgatta, majd végül megcsókolta. Mir nem igazán hagyta magát, de Joon uralkodott rajta. Ekkor megcsörrent a telefon.
- Igen!- szólt bele ingerülten Joon.
- Engedd el Mir-t!

- Oh... Seungho... Hát Te meg honnan tudod a számom? Áh... Csak nem?! Te is belekezdtél a maffiába?- kacagott Joon.
- Changsun fejezd be! Add vissza Mir-t.
- Ne hívj így!- kiabált a telefonba a fiatalabb.- Már nem vagyok angyal! Egyébként is már nem Mir-nek hívják. Átkereszteltem Cheolyong-ra.
- Nem teheted ezt!
- Oh dehogynem! Már a csók is megvolt! Nem tehetsz semmit, öreg...
- Miért teszed ezt?
- Te pedig miért akarod Őt ennyire?
- És Te?
- Azért, hogy neked fájjon? Neked miért fáj? Miért fogadnál vissza egy Poklot megjárt angyalt? Utánam miért nem harcoltál ennyit, hogy visszamenjek? Hm?!
- Mert... mert...
- Mert miért? Hadd halljam Seungho!
- Mert fontos számomra! Mert Te itt hagytál, kételkedtél bennem, Istenben!- üvöltötte Seungho.- Ő le merem fogadni, hogy még most is engem keres, bízik bennem. Ő egy igazi angyal!
- Szóval azt mondod, hogy én nem voltam igazi angyal? Hát öreg, ezt Te szúrtad el, mert Te teremtettél!
- Ne forgasd ki a szavaimat! És egyébként is, miért vitatom meg veled, az Ördöggel, hogy mit miért teszek, és kivel mik a szándékaim?!- háborodott fel magán Seungho.
- Nem tudom! De Mir-t már elfelejtheted! Ő az enyém! A Pokol Hercege!- üvöltötte Joon, majd rácsapta a telefont Seungho-ra.
- Hol is tartottunk Édes?- fordult vissza Cheolyong-hoz.
- Eressz el! Nem akarom!
- Már késő! Ebben a történetben mindannyian rosszul játszottunk. De a győztes én vagyok!- kacagott fel ördögien Joon.
Mentális erejével felemelte Mir-t majd a falhoz csapta.
- Hupsz, bocsi, nem ezt akartam.- vakarta meg tarkóját majd folytatta.
A falból kilógó láncokkal az ágyához kötözte ki a fiatalabbat. Külön minden végtagjára jutott egy lánc, még a szárnyait is kikötözte. Mentális képességével minden ruháját leszedte Cheolyong-ról majd közelebb lépett hozzá.
- Mit akarsz tenni? Eressz el!- rángatózott Cheolyong, de hiába. Joon hajthatatlan volt és a láncok pedig erősek.
- Ne aggódj, nem fog fájni. Annyira!- simogatta meg arcát, mire Cheolyong elrántotta a fejét.- Taemin!- üvöltötte el magát Joon.
- Igen, Nagyság!- lépett be a szobába a kis ördög.
- Hívd ide Leo-t! Megtaláltam végre a neki való feladatot!
- Értettem!- hajolt meg a fiatal kis krampusz és már vörös köddé is vált. Néhány perc múlva egy magas, fekete hajú és fekete ruhájú férfival tért vissza.
- Hivatott, Nagyságod!- hajolt meg Leo.

- Igen. Taemin elmehetsz, köszönöm. Te pedig gyere ide.- intett Joon Leo-nak.- Látod ezt?!- mutatott Cheolyong-ra.
- Igen.
- Faragj belőle egy igazi halál angyalt, akinek a csókja mérgező, a pillantása késdöfés, érintése perzselés, szavai fojtogatóak! Te ennek a mestere vagy. A legjobb kiképzőm. Kérlek! Tedd ezt meg nekem!- szorította meg karját Joon.
- Rendben.

Teltek a napok de a jég nem igazán akart megtörni. Leo sajátos kiképzési módszere egyre csak durvult. Joon egyszer sem ment be az irodájába azóta. Csak az ajtó előtt járkált fel s alá, kezeit idegesen tördelte. Még sosem aggódott ennyire semmi miatt sem. Minden nappal egyre durvább hangok szűrődtek ki. Egyre több és erősebb ostorcsapás, penge élezés és a legszörnyűbb; Cheolyong üvöltése. Ordított, bőgött a kegyelemért de nem kapott egy cseppet sem. Leo kegyetlenül próbálta meg átformálni a fiatalabbat. De hiába. Nem sikerült.
- Sajnálom Nagyság!- hajolt meg Leo.- Én erre képtelen vagyok. Mindent megpróbáltam de egyszerűen lehetetlen a szárnyait letépni. Sehogy sem sikerül. És egyre csak világosabb, fehérebb. Vakító és égető. Én ehhez kevés vagyok, Nagyság!- hajolt meg még egyszer, szégyenteljesen Leo.
- Semmi baj. Elmehetsz.- sóhajtott Joon, majd bement az irodájába.
A láncokon egy meggyötört Cheolyong lógott. Teste tele volt sebekkel, de lassan maguktól gyógyulgattak. Néhány perc múlva már egy heg sem éktelenkedett testén.
- Miért nem engedelmeskedsz?- simított végig Cheolyong testén Joon.
- N-nem... Nem tu-tudok....- szipogta erőtlenül, lehajtott fejjel a választ.
- Talán vissza kellene engedni a Mennybe?- tűnődött el Joon, miközben tovább simogatta az előtte lógó testet.
- N-nnhh...- próbálkozott Cheolyong, de semmi értelmeset nem tudott mondani. Még jó, hogy a láncok tartották a testét, különben teste a földre rogyott volna, erőtlenül, élettelenül.
- Mit tegyek?- morogta a fiatalabb fülébe Joon.
Nem hagyta abba a gyengéd simogatást. Mutatóujján lévő karomgyűrűjével cirógatta a megfáradt testet. Arcát, arcélét simogatta, majd nyakán húzta végig vas karmát, le egészen a mellkasáig. Mellbimbói körül körözgetett az ékszerrel. Lágy csókot lehelt Cheolyong ajkaira, aki ezúttal nem tiltakozott. Nem volt ereje. Kezét a hátára vezette és gerince vonalán húzkodta fel és le ujját Joon. Cheolyong-ot kirázta a hideg, teste megremegett az érzéstől. Joon ajkai gonosz vigyorra húzódtak. Még közelebb simult a törékeny testhez. Alhasához valami szokatlanul furcsa, keményes dolog nyomódott. Lekukkantott, majd meglátta, hogy a fiatalabb kezdi élvezni amit vele művelnek.

- Aihh...- kuncogott fel Joon.- Neked ez tetszik?- kérdezte vigyorogva. Cheolyong felemelte a fejét és fájdalmasan nézett Joon szemeibe.- Aigo! Neked ez tetszik!- vigyorgott tovább az idősebb.- Ha mást nem, megtartalak szexrabszolgámnak.- játszadozott a gondolattal, mire Cheolyong egy hatalmasat nyögött.- Jó nem. Ne aggódj.- simogatta meg az arcát.- De most, ha már eddig eljutottál, nem hagyhatom, hogy így maradj. Nem igaz?- kérdezte egy is pajkossággal a hangjában, mire Cheolyong egy aprót bólintott, és mintha el is pirult volna.

Joon tőle szokatlanul gyengéden bánt a kifeszített angyalkával. Finoman csókolgatta a testét, közben lágyan simogatta puha bőrét. Cheolyong halkan lihegett a kényeztetés közben, szíve egyre hevesebben dobogott. Joon a fiatalabb fenekére vezette a kezét és gyengéden masszírozni kezdte azt. Csókjaival közben Cheolyong mellkasáról levándorolt teljesen az alhasára. Finoman puszilgatta a vékony bőrt. Csípőcsontját enyhén megharapdálta, végignyalt rajta egyszer-kétszer. Kezét popsijáról feneke partjára vezette majd egyre beljebb a két lába közé. Középső ujjával gyengéden lazítani kezdte a záróizmait. Végül hirtelen mutatóujját a gyűrűvel együtt feltolta a fiatalabbnak.

- Áááhhh!!!- szakad fel az éles kiáltás Cheolyong tüdejéből.

- Bocsánat.- suttogta Joon a fiatalabb merevedésére, majd a szájába vette azt.

Lassan körözgetett nyelvével a makkja körül, közben ujját is elkezdte mozgatni a kisebben. Cheolyong halkan nyögdécselt. Először a fájdalomtól, de az idő elteltével már az élvezettől. Joon lágyan meg-megszívogatta a fiú férfiasságát, majd apránként teljesen a torkára engedte egész hosszát. Cheolyong már nem lehajtott fejjel élvezkedett hanem hátracsapott fővel hangosan nyögdécselt. Joon erre felbátorodva egyre gyorsabban kezdte mozgatni az ujját Cheolyong fenekében. Csak fokozódtak az események és az érzések, egyik mozdulat követte a másikat, elkezdtek izzadni, lihegni és fulladni. Joon már a látványtól is teljesen felizgult. Cheolyong teste gyönyörűen feszült meg a láncok között. Joon egyre intenzívebben folytatta a kényeztetést. Már nagyon közel volt a beteljesüléshez Cheolyong. De mikor átléphette volna az élvezet határát szokatlan dolog történt.

A teste megfeszült. Szárnyaiból eltűnt a ragyogás. Égető fájdalmat érzett testében.

- Ááhh!!- kiáltott egy hatalmasat. Az egész alvilág belerengett. Joon azonnal leállt mindennel amit eddig csinált és egy kicsit hátrébb lépett.

Cheolyong szárnyai hirtelen leszakadtak a helyükről. A sebből ömlött a vér, a teste tajtékzott, üvöltött a kegyelemért de ezúttal tényleg nem kapott. Ám nem egy ronda heg lett a szárnyak helyén, hanem ezüst árnyalatban csillogó ébenfekete szárnyakat kapott. Teste kifeszült. Szemeiből vérkönnyek hullottak, férfiasságából ondó helyett vér spriccelt. Egy hatalmasat ordított még utoljára, majd haja színe is hirtelen átváltott feketére és teste összerogyott. Hangosan lihegve próbálta meg feldolgozni ezt az egészet.

Joon hirtelen odasietett hozzá és magához ölelte.

- A-azth... hiszemh... mosth... márh... ah... tiedh... vagyokh...- lihegte erőtlenül Cheolyong.