Zöld bergamott
A kávézóban szétáradó finom, édes sütemény és kávékülönlegesség illatú meleg levegő azonnal megcsapta az ajtón beérkező vendégeket. Egy ilyen különösen hideg téli délutánon a kontraszt meglehetősen erősen érezhető a kint és a bent között.
A küszöbön ácsorgó fiú sietve szippantott egyet a kellemes illatú és hőmérsékletű levegőből, majd sálát nyakából letekerve az ajtó mellett magányosan ácsorgó fogasra akasztotta, tetejébe pedig világosbarna, apró hópelyhektől kissé elázott kabátját függesztette. Kezeit összedörgölve, enyhén megborzongva próbálta testét felmelegíteni, majd egy gyors körülnézés után megpillantotta barátait a szokásos helyükön és többé nem törődve a hideggel, széles mosollyal haladt feléjük.
- Már megint késtél, Hyukkie – meleg üdvözlés helyett nyafogva fogadta bronzos bőrű barátja.
- Ne haragudjatok, de a busz, amivel ide tartottam, lerobbant és gyalog kellett jönnöm – sóhajtott elnézést kérően a legfiatalabb.
- Semmi baj, gyere, ülj ide mellénk és melegedj. – A narancssárga kanapén Jaehwan egy kicsit arrébbcsúszott Sungjaehoz közelebb, hogy jobban elférjenek.
- Látom, Ti már rendeltetek – állapította meg Sanghyuk körbenézve az asztaltársaságon.
- Ne aggódj, rólad sem feledkeztünk meg, a kedvenc teádat kértük, nemsokára itt is lesz – mosolygott rá kedvesen, az előző nyaggatásról teljesen megfeledkezve, szinte már-már anyai szeretettel Hakyeon.
A kávézóban halk háttérzene szólt, kellemes, lágy ritmusú nótákat játszottak, amelyek nemhogy nem zavarták, hanem még kellemesebbé is tették a beszélgetést. Az egész hely valamiféle meghittséget árasztott, főleg most, mikor az ünnepek előtt mindenki fejvesztve szaladt egyik boltból a másikba, egyik rokontól a másikhoz. Ebben a kis kuckóban pedig ennek az ellenkezője folyt. Mindenki teljesen nyugodtan beszélgetett a párjával, társaival, senki sem rohant sehová, mindenkinek jutott ideje a másikra.
Éppen ezért már negyedik éve, hogy a kis csapat törzshelye ez a kávézó és negyedik éve mindig ezt választják a közös baráti karácsonyozás helyszínének is.
- Mikor ajándékozunk? – kérdezte ültében izgatottan mocorogva Sungjae.
Egy ideje csak egy helyben ültek, csendben, mert már túlestek az első nagy beszélgető hullámon. Így van ez, mikor hosszú idő után tud csak összeülni a társaság. Mindenki annyi mindenről szeretne beszélni, egymás szavába vágva kontráznak a másikra, majd hirtelen kifogynak a témából.
Kérdésére a többiek azonnal felkapták a fejüket és nem haboztak cselekedni, hiszen mindannyian tudták, milyen is egy türelmetlen, hisztis gyermek szintjére süllyedő Sungjaeval szembenézni.
Volt nagy örömködés az apró ajándékok ellenére is, hiszen számukra sosem az ajándék mérete illetve értéke számított, hanem a szándék és a meglepetés. Valamint férfi létükre nem is csaptak belőle túlságosan nagy ügyet. Inkább a hasznosságra igyekeztek törekedni, ezért is volt viszonylag könnyű dolguk.
Mindenki hatalmas boldogságban lebegve nézegette az ajándékát, mikor már csak egy valaki üldögélt csendben a helyén.
- Hyung, és az én ajándékom? – fordult Sanghyuk kissé szomorkásan Jaehwan felé.
- Oho, nehogy azt hidd, hogy elfelejtettünk! – vigyorgott szélesen a barna hajú.
- Ki mondja el neki? – Hakyeon csillogó szemekkel nézett körbe a társaságon.
- Majd én! – vállalta fel a feladatot eszelős grimasszal Sungjae. – Nos, Hyukkie, mi közös ajándékkal készültünk a számodra – a táskájában kezdett el kutatni, óvatosan kihúzta belőle a pénztárcáját majd felnézett a fiatalabbra. – Ez nem igazán szokványos ajándék... De egy különleges embernek különleges meglepetés dukál – vigyorodott el és kinyitotta a tárcáját. – Mert ha azt mondom Neked, hogy tudjuk, mennyire imádod a parfümöket és megvettük neked az egyik legdrágábbat, abban semmi különleges sincs, nem igaz? – tette fel játékosan a kérdést Sungjae.
Sanghyuk már igazán nem tudta, mit várjon, először izgatottan hallgatta társát, azonban a szónoklata közben kezdett kissé zavarba jönni.
- Éppen ezért, mi csináltatunk neked egy méregdrága parfümöt. – Sungjae letett Sanghyuk elé az asztalra egy kártyát.
A legfiatalabb kérdőn nézett körbe a társaságon.
- Ez Korea első számú Orrának a névjegykártyája – adott magyarázatot Jaehwan. – Az ország legfinomabb érzékével rendelkező parfümőrének az elérhetősége.
- Pénteken este hatra van hozzá időpontod – közölte lelkesen Hakyeon. – El fogja készíteni a Te saját, személyre szabott, egyedi parfümödet.
- Oh... wow... srácok... – Sanghyuk meglepetten tátotta el száját.
Valóban különleges ajándékkal lepték meg társai, olyan különlegessel, amelyre még álmában sem gondolt volna. Érdekes módon annak ellenére, hogy férfi nagyon is vonzották a kellemes illatok és talán neveltetéséből adódóan is mindig adott a megjelenésére. Így magához hűen számára nem csak a jólfésült ábrázatban, igényes öltözködésben merült ki az ápoltság és elegancia fogalma, hanem – Sanghyuk szavaival élve – a megjelenés tortáján, a hab tetején a cseresznye a finom illat. Mert bár tudta jól, hisz tanult biológiát, hogy az emberi kapcsolatok kialakításában érzékszerveinknek különösen nagy szerepük van, mivel első vagy akár sokadik találkozásra is a látás és szaglás karöltve jár és minden más csak ezután, mégis emellett finom érzékű ösztöne s tudatalattija is arra sarkallta, hogy erre jobban ügyeljen.
Éppen ezért, látva, hogy ez számára mekkora becs, barátai úgy döntöttek, hogy egy ilyen különleges lehetőséggel ajándékozzák meg.
- Nem is örülsz – biggyesztette le ajkait szomorkásan Jaehwan.
- Dehogynem! – azonnal szabadkozott a fiú. – Csak alig találok szavakat. Fiúk, nagyon figyelmesek vagytok, igazán megleptetek ezzel, köszönöm szépen! – forgatta ujjai közt a kis kártyát.
- Sanghyuk, mielőtt még elmennél hozzá, néhány dolgot tudnod kell. A mester megkért, hogy pár apróságra ügyelj – kezdett bele Hakyeon.
- Oh, mégpedig?
- Mától fogva nem fürödhetsz a konzultáció napjáig csak sima vízben – bökte ki zavarában hadarva Jaehwan.
- Tessék? – kerekedtek el a legfiatalabb szemei. – Ugye ezt nem mondjátok komolyan?! – nézett végig mindenkin.
- De. Sajnos ez így van. Valami olyasmit magyarázott a mester titkára, hogy ez ahhoz kell, hogy minél tisztábban érezhesse a saját illatodat. Vagy mi... - Összeráncolt homlokkal próbált visszaemlékezni Wonshik szavaira a legidősebb.
- Ne már, srácok! Én erre képtelen vagyok... – nyelt egy nagyot elszörnyülködve Sanghyuk.
- Ne mondd vissza, kérlek. – Jaehwan lágy hangon szólította meg. – Nem tudhatod, mikor adódik ilyen alkalmad legközelebb.
- Nem tudom, Hyung... nekem ez lehet, hogy már sok. Öt napig nem fürödni. Bleh... Undorító – fintorodott el Hyuk.
- Hya! Han Sanghyuk! Ne merd nekem visszavonni! El sem tudod képzelni, mekkora erőfeszítésembe került elintéznem, hogy ezt adhassuk ajándékba – Hakyeon kétségbeesetten fakadt ki.
- Mintha annyira fájt volna az az "erőfeszítés" – jegyezte meg orra alatt, gúnyosan kuncogva Sungjae.
- Ne szemtelenkedj, Yook! – szólt rá morcosan a legidősebb. – Ez komoly dolog.
- Ja, a titkár úrral is komoly volt a dolog – húzogatta szemöldökét pimaszul, továbbra sem véve komolyan idősebb barátját Sungjae.
- N-nem értem, miről beszéltek... – kapkodta a kettő között a fejét Sanghyuk.
- Hagyd rájuk. A lényeg az, hogy elmész. Ugye? – karolta át Jaehwan.
Sanghyuknak mérlegelnie kellett. Komolyan mérlegelnie. Nem szerette volna legjobb barátait megbántani, hiszen tiszta szívükből egy egészen különleges ajándékkal készültek neki, és ezek után az árába pedig pláne nem is mert belegondolni. Viszont elképzelni sem tudta, hogy öt teljes napig hogyan lesz képes kibírni frissítő zuhany nélkül. Még a tisztátalanság gondolatától is kettőt fordult a gyomra és kirázta a hideg. Micsoda perverz dolog!
Azonban nem mondott nemet. Nem mondhatott.
