Can I be Your pet? (Onew&Taemin [SHINee]) YAOI!!!! #2

     Míg a többiek érkezését várta Jinki, előkészített egy plédet és egy már nem használatos kispárnát, új lakótársának, egyenesen a nappali és a konyha közti falhoz.

- Így ni, ez lesz a Te helyed egy időre - ágyazott be szépen a cicának. - Hé, nem hallod? Sicc le onnan. Már ez a helyed! - hessegette le a kanapéról az állatot.

     Nem sok ideje maradt a fegyelmezésre és nevelésre, mert csengettek, ami azt jelentette, hogy barátai megjöttek.

- Megyek! - szaladt az ajtóhoz.

- Sziasztok, gyertek beljebb - üdvözölte Őket és szélesre tárva az ajtót beengedte társait.

- Nem is késtél, Minho! - jegyezte meg Jinki.

- Jah nem, úgy szedtük össze ezt a hazugot a sarki kávézóban. Teljesen véletlenül pillantottuk meg Jjong-gal. Igaz drágám? - puszilta meg párját Kibum, miközben levették a kabátjukat és a cipőiket.

- Igen. Becsajozott a kicsike és nekünk nem is szólt róla! - csóválta a fejét értetlenül Jonghyun.

- Ejnye-bejnye - kuncogott Jinki.

- Tudom, borzasztó ember vagyok... - hajtotta le a fejét Minho. - De nem szerettem volna szólni, míg nem biztos a dolog - emelte fel védekezően kezeit.

- És mikor lenne biztos a dolog? Ha rajtad múlik, az esküvő előtt 10 perccel szóltál volna csak... - morogta Kibum.

- Ne fújd fel édes - próbálta kicsit helyrehozni szerelmét az idősebb.

- Asszem, most haragszik rád - jegyezte meg Jinki.

- Valahogy érzem... az előbb még hozzám sem akart szólni.

- Ejj de nem ezért jöttünk, ne csináld már Dívám! - próbálta oldani a hangulatot Jonghyun, miközben átsétáltak a nappaliba.

- Tényleg! Gratulálok, Jinki! - ugrott a nyakába azonnal a fiatalabb. - Most már ne szúrd el - kacsintott.

- Hé! Ezelőtt sem én szúrtam el.

- Tudom csak vicceltem - nevetett Bummie.

- Amúgy... hoztunk macskaeledelt. Most már elmondod, hogy minek? - pakolta le a kanapé mellé a zacskót Minho.

- Ja, mi is hoztunk. És ez engem is érdekelne - csatlakozott Jonghyun.

- Hát az igazság az...

-... hogy van egy macskád - fejezte be a mondatát Kibum.

- Honnan tudod?

- Ott a helye, nem igaz? - mutatott a plédre és a párnára.

- Öhm... igen - vakarta meg a tarkóját kínjában Jinki, miközben a többiek nagy szemet meresztettek rá.

- Már csak az a kérdés, hogy hol a cica.

- Hihi... az előbb még itt volt. Hé! Cicus. Cic-cic! Merre vagy? - járkált fel-alá, körbe-körbe Jinki, mint aki nem normális. - Megölöm, ha valamit tönkre tesz! - morogta. - Cic! Kiscica, hol bujkálsz?

- Hé, Hyung. Nyugi. Látom, az elmúlt napok megviseltek. Gyere, ülj le, pihenj egy kicsit - karolta át Minho az idősebbet.

- Tudjuk, hogy magányos vagy. Szerintünk is kellene már neked valaki... Tudod, aki... szeret, törődik veled, aki hazavár... - ült a másik oldalára Jonghyun.

- Ne hülyéskedjetek, nekem tényleg van macskám! - pattant fel Jinki. - Biztos elijesztettétek a nagy hangotokkal.

- Inkább csak Kibum - nevetett Minho.

- Gyere elő, Te Isten verte Ördög fajzat! A tejemet megittad, most meg leléptél?! - morogta mérgesen Jinki.

- TÉNYLEG VAN CICÁJA!!! - hallották meg a hangos, vékony hangú sipákolást a hálószobából.

- Kibum... - sóhajtottak egyszerre, s mire észbe kaptak volna, hogy utána menjenek, a másik már a kezében a macskával tért vissza közéjük.

- Ezt nézzétek milyen édes egy szeretetcsomag, hát megeszem! Mostantól minden nap jövök hozzád, Hyung. Cica hiányom van és ezt ez a kis dög fogja kielégíteni - döntötte el.

- Hya, ne már! És velem mi lesz?! Engem ki fog kielégíteni? - nyögött fájdalmasan Jonghyun.

- Perverz disznó - fintorodott el Bummie. - Hát szia Te édes! - tette le a kanapéra a cicát Ő maga pedig a padlóra ült és úgy dögönyözte az állatot. - Hát de cukor vagy! Ki a legédesebb itt? Hát igen, Te! Nyuj de kis husi vagy - gügyögött hozzá játékosan.

- Hozzám sosem beszélt ilyen aranyosan... - biggyesztette le az ajkait Jjong.

- Mert Te nem vagy macska - szólt hozzá rendes hangon Kibum, majd újra gügyögni kezdett.

- Én kutyus vagyok, az nem is elég jó? - nézett a lehető legaranyosabban Jonghyun.

- De. De miattad nem volt már lassan tíz éve macskám, hiányoznak na. Hadd éljem ki magam. Legalább Jinki-nél... - nyafogott.

- Hagyjátok már abba - fújtatott Minho. - Borzasztó, hogy mindig ezt kell hallgatni. Már gimi óta. Nem is értem, hogy tudnak meglenni egymás mellett... - forgatta meg a szemeit.

- Ha engem kérdezel, én sem értem Őket - súgta oda Jinki a fiatalabbnak.

- Hallottam ám! - csapta meg egy párnával Kibum.

     Míg a többiek beszélgettek, Kibum a macskát dögönyözte, játszott vele. A kis cukiság láthatóan élvezte a törődést, mert vidáman pofozgatta a fiú kezeit, gyengéden harapdálta őt, és készségesen kifeküdt, mikor a pocakját simogatta.

- Hát, ebből nem nagyon lesz buli, khm... - jegyezte meg Minho.

- Ez csak neki buli... - bökött Jjong fejével párjára.

- De most miért?! Nem lehet betelni ezzel a kis édessel - csillogtak szép szemei izgatottan.

- Amúgy el sem mondtad, hogy találtál rá. Még kölyök lehet.

- Csodás megállapítás Jjong - kuncogott Minho, mire kapott egy csapást a vállára.

- Már második napja követett engem innen egészen a munkába, aztán megvárt a bejáratnál és hazakísért. Nekem szerencsét hozott a fekete macska, mert mikor megjelent, megkaptam az állást és még az életemet is megmentette. Szóval gondoltam befogadom.- magyarázta a gazdi.

- Nyuj ez über cuki - puszilgatta agyon a kis jószágot Kibum. - De várjunk csak. Akkor Ő utca cica. Megfürdetted? Beoltattad?

- Öhm még... nem. Ezért is tiltottam meg neki, hogy a kanapéra feküdjön...

- De hát az ágyadban volt.

- MI?!

- Hupsz. Akkor ezt sürgősen orvosolni kell. Holnap elmegyünk az állatorvoshoz. Meg kapsz tőlem ajándékot. Van egy csomó macskás cuccom. Ágy, labdák, plédek, cicasampon, kaparó fal, alom, mindent megkapsz. Munka után elhozzuk neked Jjong-gal. Egy teljes szobánk tele van ilyennel. Még a régi cicáimtól maradt.

- Végre kiürül a szoba! - boxolt a levegőbe győztesen Jonghyun.

- Ne is álmodj róla - csóválta a fejét Kibum.

- De drágám! Tudod, hogy minden álmom egy játékszoba... Legalább ott a srácokkal ellehetünk ha átjönnek. Az a kanapé a nappaliban alkalmatlan a videó játékozáshoz.

- És szerinted az én ruháimat hova rakom?!

- A szekrénybe?

- De tele!

- Akkor nem veszel többet.

- De... de... légysziii.... életem....

- Majd még meglátjátok. Minden esetre elfogadom a felajánlásodat, Kibum. És amint megkapom az első fizetésem, ki is fizetem.

- Nem-nem! Ez ajándék. És úgysem vennénk már a hasznát - ragaszkodott a dologhoz Bummie.

- Rendben, köszönöm.

- És mi a neve? - érdeklődött Minho.

- Tényleg!

- Hát... még nincs...

- Nincs? Na lássuk csak - kezdett el intézkedni azonnal Kibum.

- Nagyon be fogsz pörögni, egyetlenem - kezdte óvatosan Jonghyun. - Egy cica miatt.

- De hát kell valami név neki - esett kétségbe a fiatalabb.

- Nyugalom - mosolygott rá kedvesen párja.

- Olyan... olyan kis picike. És puha. Lehetne a neve Minnie - ötletelt halkan az ügyeletes cica-mama.

- Ez tetszik.

- Igazán? - csillantak fel Kibum szemei.

- Igen - bólintott Jinki. - Na de most már menjünk akkor ünnepelni. El lesz Ő itthon egyedül is. Igaz? - simogatta meg a macskája buksiját, aki csak nyávogott egyet.

      A buli jól alakult s aztán a következő napok is eseménydúsra sikeredtek. Bár Jjong egy kissé elhanyagolva érezte magát, mégis megtett mindent kedveséért és a barátjuk macskájáért, mert ez boldoggá tette Kibum-ot. Elcuccolták Jinki-hez a macskadolgokat, elmentek állatorvoshoz és minden nap beugrottak cicázni egy kicsit.

      Jinki is egyre jobban hozzá tudott szokni ahhoz, hogy nincs egyedül a lakásban. És talán még élvezte is a későbbiekben, hogy volt kivel megosztani a napját, hiába nem értett belőle semmit az állat.

      A kis fekete dög is hamar megszokta új, kényelmes otthonát. Bár gazdája a földre száműzte, reggelente mindig együtt ébredtek az ágyban. Minnie nem tudott máshol aludni, csak gazdájának az ágyában, szorosan Jinki-hez simulva. Eleinte Jinki próbált ellene tenni, de a macska túlságosan is ki tudta Őt játszani, ezért feladta a harcot.

      Megszokott kis rutinjuk már lassan 2 hónapja ismétlődött minden nap. Két hónapja van új állása is Jinki-nek. A munkahelyen minden a lehető legjobban ment, előléptették és az újságban kapott egy teljes oldalt, amit szerkeszthetett. Lassan, de biztosan haladt előre a karrierje, aminek nagyon is örült.

Épp egy lapzárta előtt álltak, mikor még nagyon sok munkájuk akadt az újsággal kapcsolatban, így Jinki hazavitte a munkáját s vele együtt a munkatársát is.

- Ah, Hyung. milyen kis otthonos a lakásod - léptek be az ajtón.

- Oh, köszönöm Jongin-ah. Már régóta élek itt egyedül. Vagyis nemrég lett egy lakótársam is. Minnie! - szólította macskáját. - Megjöttünk.

- Biztos szép lány.

- Mi?

- Hát Minnie.

- Nem, Ő fiú - mosolyodott el gyengéden Jinki.

- Oh vagy úgy! Nem is tudtam, Hyung... - világosodott meg a fiatalabb és egy pillanatra, mintha egy apró, eszelős mosoly jelent volna meg ajkain.

- Hát itt van az én szépségem! - kaptam fel az ölébe a cicát, mikor az végre kimerészkedett a szobából, majd megpuszilgatta.

- Jah... hogy egy macska...

- Igen. Köszönj szépen Jongin-nak, Minnie - vitte közelebb a fiúhoz háziállatát.

      A macska csak nyávogott egyet és inkább gazdája ölébe húzódott vissza.

- Nekem egy kutyám van... biztos azt érzi - mosolyodott el Jongin.

- Lehet - tette le a jószágot Jinki. - Gyorsan adok neki enni, egy pillanat. Kérsz valamit? Teát? Kávét? Esetleg enni?

- Öhm, köszönöm, egy kávét elfogadok - ült le a kanapéra Jongin.

- Egy pillanat. Mivel kéred?

- Sok teljes és sok cukorral.

- Rendben. Oh ez a démon! Már megint megitta az összes tejet. Hogy a fenébe lehet ez?! Komolyan öregszem, kihagy az agyam... Még jó, hogy van tartalékom a szekrényben - bosszankodott hangosan Jinki, mire Jongin csak felnevetett.

- Akkor hagyjad csak, Hyung.

- Nem-nem, már meg is vagyok.

    Jinki gyorsan elkészített mindent, hogy több idejük maradjon a munkára és minél hamarabb befejezhessék. Elővették a laptopjaikat és teljesen belemerülve szerkesztgették az újság lapját. Észre sem vették, hogy már késő estére járt az idő, mikor végeztek.

- Ah! Ez fárasztó volt - nyújtózkodott Jongin.

- Egyetértek - kezdte el masszírozni a vállait az idősebb. - Teljesen elgémberedtem - kuncogott.

- Hyung, megengeded? - simította Jongin a kezeit Jinki mancsaira.

- P-persze.

- Anyukám gyógymasszőr, tanított egypár mozdulatot.

- Oh ez remek. Ah... Ez tényleg jó... - élvezte a masszázst csukott szemmel Jinki.

- Tudod Hyung... én nagyon csodállak téged. Nagyon tehetséges vagy...

- Oh ugyan - legyintett a másik szerénykedve.

- De, komolyan. Örülök, hogy együtt vettek fel minket és, hogy most veled dolgozhatok - súgta a fülébe, mire az idősebb megborzongott.

- I-igen, én is hasonlóképp érzek - kezdett el mozgolódni Jinki, mert már kicsit kényelmetlen volt számára a helyzet.

- Ez jó hír, Hyung - csókolt fedetlen nyakára a fiatalabb. - Ugye tudod, hogy nem csak dolgozni jöttem ma - nyalt végig nyakán Jongin.

~PUFF~

- Meow! Meow! Meeoow! Meeeow! Meow! Meooow! - hallották meg mindketten a nagy csattanást és utána a szívszaggató nyávogást, valahonnan a szobából.

- Eressz! - lökte félre Jinki társát és azonnal a hang irányába szaladt.

- Minnie. Pici Minnie-m! Mi a francot műveltél? Olyan buta vagy! - szidta meg a macskáját, mikor beért a szobába.

     Az állat egy dobozt vert le az asztalról, ami aztán egyenesen a mancsán landolt. Jinki gyorsan megszabadította a tehertől, majd az ágyra fektetve kötözte be a lábát.

- Buta vagy. Az én kíváncsi és buta cicám - simogatta meg. - Pihenj szépen itt - hagyta az ágyon az állatot.

- Öhm... én most megyek, Hyung - állt az ajtóban menetre készen, felöltözve Jongin. - Köszönök mindent.

- Rendben. Majd holnap találkozunk. Szia - kísérte ki és aztán bezárta az ajtót.

- Micsoda nap! - feküdt be az ágyába Jinki, Minnie mellé.

- Elképesztő, hogy bepróbálkozott ez a kölyök... - mesélte a macskájának. - Áh az emberek szánalmasak. Azért mert egyedül élek egy macskával, nem kellene már egyből azt gondolni, hogy meleg vagyok.... vagy kapható olyan dolgokra... - ciccegett. - Na jó... az igaz, hogy elgondolkoztam már olyan dolgokon... De tudod hogy van ez, ha az ember két legjobb pasi barátja már évek óta egymást dugja... - vont vállat.

- Mindegy is. Jó éjt, életem - puszilta meg a macskát, majd egy utolsót végigsimított testén és ahogy lehunyta a szemeit, már el is aludt.

     Az éjszaka közepén erős fejfájásra ébredt meg Jinki, amit sürgősen csillapítani akart. Kikászálódott az ágyból és botorkálva indult meg a sötétben. Halántékát közben erősen dörzsölte, hogy legalább addig ne robbanjon szét a feje, míg gyógyszerhez nem jut. A konyhába érve, rutinos mozdulattal nyúlt a villanykapcsoló után, de mikor fény gyúlt a helyiségben, nem akart hinni a szemének, hogy mit lát.

     A szekrény előtt, neki félig háttal egy fiatal srác ácsorgott. Bal keze be volt kötözve pont, mint Minnie-nek, valamint furcsa, fekete macskafül szerű izék voltak a buksiját és még hosszú fekete farka is tekeregve járt körülötte, miközben tejet kortyolt a dobozból elég hangosan.

- Mi-minnie? - szökött ki az első szó ajkain, ami az elméjében megjelent Jinki-nek és értelmes volt.

- Hm? - kapta ijedten felé a fejét a fiú, akinek szája szélén vékony csíkban csordogált kifelé a tejecske.

- M-meow? - próbálta menteni a helyzetet, amit már sajnos nem lehetett.

Can I be Your pet? (Onew&Taemin [SHINee]) YAOI!!!! #1

      Jinki már fél éve tengette életét munkanélküliként egy szöuli kis garzon lakásban. Ezelőtt 3 évig egy neves magazinnál volt szerkesztő, de a válság miatt eljött az Ő cégüknél is a létszámleépítés és sajnos ez Őt is elérte. Teljesen összetört. Nem tudta mihez fog kezdeni. Barátai igyekezték tartani benne a lelket, kisebb nagyobb sikerekkel. Biztatták a fiút, hogy adja be a jelentkezését több helyre is, hátha sikerül neki valamilyen állást összeszedni. Már épp kezdte volna feladni ezt az egészet, mikor egy reggel kapott egy telefonhívást. Behívták állásinterjúra egy újsághoz.

      Jinki bizakodva készülődött a meghallgatásra, összeszedte az eddigi legjobb munkáit, a portfólióját, az önéletrajzát, ajánlólevelét, csinosan kiöltözött és  már indult is a megadott címre. Út közben felhívta egyik legjobb barátját, hogy elújságolja a nagy hírt és egy kis támogatást is kérjen tőle.

- Kibum-ah! Nem zavarlak? - csengett vidáman az idősebb hangja.

- Hyung! Dehogy, most szüneten vagyok. Mi újság?

- Kitalálod, hova megyek?

- Boltba?

- Nem - rázta meg vigyorogva a fejét Jinki, bár barátja ezt nem láthatta.

- Pf... akkor nem tudom - adta fel elég hamar Kibum.

- Állásinterjúra! - harsogta boldogan Jinki.

- Ne! Komolyan?! Gratulálok, Hyung! Sok sikert! - örvendezett már a másik fiú is. - Azonnal írj ha megtudsz valamit az eredményről!

- Rendben, rendben. Te leszel az első, tudod jól - kuncogott. - Viszont most leteszem, mert nem sokára megérkezem, meg Téged sem szeretnélek zavarni. Légy jó, Bummie, majd beszélünk. Szia.

- Szia Jinki, sok sikert, ügyes légy! Puszi - tették le a telefont.

     Jinki vigyorogva sétált az utcán, boldog volt, hogy végre látott valami esélyt arra, hogy az élete újból felfelé ívelhessen.

     Annyira el volt ragadtatva, hogy észre sem vette, hogy egész úton egy fekete kiscica követte Őt. Csak akkor tűnt fel neki a kisállat, mikor megérkezett az épülethez, az pedig leült a bejárathoz.

    "Hm. Biztos itt van dolga."- vonta meg a vállát Jinki és tovább is lépett az ügyön.

     Beérve az épületbe rezegni kezdett a telefonja, csak kettő rövidet, aztán kis szünettel később még kettő rövidet. SMS-t kapott, méghozzá másik két legjobb barátjától.

    "Jó ötlet volt ismét Kibum-ot tájékoztatni elsőként."- vigyorodott el magában Jinki, majd megnyitotta az üzeneteket.

Feladó: PuppyJjong

Üzenet: Hajrá Hyung! Ezúttal tuti sikerül! Mindent bele, írj majd ha megvagy! ;-) :-D

Feladó: Minho-yah

Üzenet: Kibum írt, hogy mi a helyzet. Ez szuper! Sok sikert, Hyung! ;-)

     Jinki elmosolyodott barátain majd egy nagyot fújva jelentkezett a portánál és idegesen fel s alá járkálva várta a sorát, hogy szólítsák.

     Az interjú meglehetősen jól sikerült, bár Jinki mégis bizonytalan volt. Nem bízott magában, hirtelen egyfajta pánik érzés fogta el, hogy mi lesz vele, ha mégsem elég jó és nem Őt választják. Sajnos ilyen szempontból rossz természete volt a fiúnak, sokszor görcsölt feleslegesen ilyen dolgokon és rengeteg alkalommal gondolta úgy, hogy Ő nem elég jó abban, amit csinál. De szerencsére a barátai már elég jól ismerték és mellette álltak, hogy az ellenkezőjéről is meggyőzzék.

     A meghallgatás után mindenki hazamehetett, mert az asszisztens biztosította Őket afelől, hogy délután e-mailben értesítenek mindenkit az eredményről. Nem tartottak több fordulós állásinterjút, ahogy az szokás komolyabb helyeken. Ennek csak egy oka volt, mégpedig az, hogy a lapnál két újságíró egyszerre mondott fel és nagy szükségük volt az utánpótlásra.

     Hazafelé menet a kiscica ismét követte Jinki-t. Először nem foglalkozott vele, jobban lekötötte az állás miatti izgalma. Viszont a jószág le sem vette szép szemeit a fiúról, úgy követte Őt. Jinki megállt. A cica is megtorpant. A fiú sóhajtott egyet, enyhén megrázta a fejét és tovább ment, mire a macska is megindult. Jinki hirtelen ismét megállt. A kiscica, nagy szemekkel bámulta Őt, de nem mozdult meg.

- Hya! Te most követsz engem? - guggolt le az állathoz.

- Meow.

- Érted amit mondok?

- Meow.

- Áh biztos csak éhes vagy. Éhes vagy, igaz? Nem ettél egész nap semmit, ugye? - simogatta meg a buksiját.

- Meeoow - simult azonnal a tenyerébe a jószág.

- De... ahj... én most nem tudok neked mit adni. Nem vihetlek haza, sajnálom. Menj szépen el - állt fel fájó szívvel Jinki.

- Meow - dörgölőzött a kismacska a lábához.

- Nem hallod? Menj haza. Sicc! - szólt rá kissé erélyesebben, bár nem akarta bántani.

     A macska nem tágított, össze vissza tekergett a lábai között és élvezkedve dörgölőzött hozzá.

- Ejj a mindenit de makacs vagy! Menj már haza, kérlek! - állt arrébb Jinki. - Sicc! Menj innen! Nem vehetlek magamhoz - morogta.

     Majd' megszakadt a szíve a cicáért, de tényleg nem tudta befogadni abba a kis lakásba. Jelenleg pénze sem volt etetni és csak az új munkájára szeretett volna koncentrálni. Feltéve ha megkapta.

- Sicc! - dobbantott egyet a lábával, mire a cica ijedtében összerezzent és elfutott. De nem messzire. Pár méterre odébb leült az út szélére és szomorú, nagy szemekkel nézett Jinki után, ahogy belép az ajtón és eltűnik.

      Jinki késésben volt reggel, mert este nagyon sokáig fent kuksolt és várta a választ. De nem hiába virrasztott. Sikerült megszereznie az állást, ami hihetetlenül boldoggá tette. Viszont a mellkasában feszítő érzéstől még akkor sem tudott elaludni, mikor már az ágyban feküdt és annak lett volna az ideje. Hajnal körül aztán pár órára el sikerült szundítania.

     Reggel annyira nagy rohanásba keverte magát, hogy még barátainak is elfelejtette elújságolni a fantasztikus hírt. Sietnie kellett, mert csak fél órája maradt odaérni a munkahelyre, hogy megismerkedjen a főnökeivel és az új munkatársaival. Az az egy nyugtatta, hogy nem csak Ő lesz az egyetlen, aki akkor kezd. És az interjún is kedvesnek tűntek az emberek, remélte, hogy ez a rendes munkás napokban sem lesz másképp. De még arra sem maradt ideje, hogy ezen izguljon.

     Út közben kapta magára a kabátját, mert az időjárás sem kedvezett neki és eleredt az eső. Nem is tudta pontosan, hogy merre áll a feje csak ment, a tegnapi utat bejárva. Épp a zebrához sietett, úgy mérte be, hogy még pont át tud szaladni, mielőtt átvált pirosra, de ekkor maga mögött meghallott egy vékony, nyávogó hangot.

- Meow!

      Ijedten kapta hátra a fejét és egyet visszábblépett. És ez mentette meg az életét, mert tőle kb 5 cm-re hajtott el egy teherautó. Ha marad vagy esetleg tovább lép, biztos lett volna a végzete.

- Istenem... - fújatott nagyokat Jinki.

      Nagy szemeket meresztve bámult maga elé, szinte megszűnt létezni körülötte a világ. Az emberek csak elmentek mellette. Néhányan megnézték, hogy mégis mit csinál a zebra előtt, voltak akik neki is mentek sietségükben, s voltak, akik teljesen figyelmen kívül hagyták. Ő csak mély levegőket véve bámult maga elé. Egy hajszálon múlt az élete. És azt a hajszálat annak a kismacskának köszönheti. Nagyot nyelve fordult volna meg, de nem is kellett sokat mozdulnia, mert a cica már a lábainál állt.

- Veszélyes ez a nagy város egy ilyen apró teremtménynek - guggolt le elé és megsimogatta. - Bár én beszélek... - nevetett fel ironikusan.

      Villámcsapásként hasított elméjébe a tény, miszerint irtózatos nagy bajban lesz ha már az első napján elkésik, hiába csak megbeszélésre megy. Megpaskolta az állat buksiját majd sarkon fordulva folytatta sietős útját.

     Jinki hamar túlesett az első napján, annyira nem is volt vészes. Megkapta az első feladatát, ami egészen teljesíthető, a munkatársai is nagyon rendesen bántak vele, és mire haza indult az idő is jobbra fordult.

- Ejj, már megint megvártál? - beszélt a macskához, mikor a bejáratnál összefutott a kis fekete szőrgombóccal. - Kitartó vagy, tudod-e? - mosolygott rá.

- Meow - kapta a választ, majd csendben ballagtak haza.

- Mi legyen veled? - guggolt le a ház előtt Jinki a cicához. - Olyan édes vagy. Biztos nincs senkid?

- Meow... - bújt jobban a fiúhoz.

- Hát... legyen. Magamhoz veszlek. Most már van munkám, lesz fizetésem és tudlak etetni - mosolyodott el. Legalább nem lesz egyedül Jinki. - De! Rendesen kell viselkedned. Ha valami kárt teszel a lakásban, bepiszkítasz, akkor kidoblak - mondta komolyan.

      Mintha meg sem hallotta volna a kikötést, úgy dörgölőzött Jinki kezéhez a kis cukiság. A fiú felkapta a kezébe a cicust és elindult a lakásába.

- Na ez lenne az otthonom. Most már a tiéd is. Első szabály, ne mássz fel sehova. A padló is elég meleg. És amint lesz fizetésem, veszek neked ágyacskát - tette le a cicát a parkettára, aki azonnal a kiszemelt kanapéra kuporodott.

- Most mondtam, hogy... áh... mindegy - legyintett és a konyhába indult.

- Gondolom, már rég nem ettél, szóval amim van, megosztom veled - vett ki a szekrényből egy tányért, majd a hűtőből egy doboz tejet és töltött ki belőle.

- Gye-... - akart volna szólni a cicának, de Ő már megelőzte Őt és a nadrágjába eresztve a karmait, akart volna felmászni a tányér finomságért.

-Hya! Azonnal mássz le!!! - morrant rá Jinki, mire a jószág azonnal elengedte és elszaladt.

- Hé. Gyere vissza. Nem akartam goromba lenni, csak ezt nem szabad. Itt a tejed - tette le a padlóra a tányért Jinki. A tál koppanására egy édes cicafejecske kukucskált be az ajtón.

- Gyere. Egyél. Ez a tiéd. Nézd csak, én most elmegyek, hogy nyugodtan ehess - indult meg a másik irányba a fürdő felé.

     Amint elhagyta a konyhát, a macska berohant és neki is esett a tejnek. Olyan hangosan lefetyelte, hogy Jinki szélesen elvigyorodott és nem tudta megállni, hogy ne lesse meg. Az ajtófélfának dőlve figyelte, ahogy pillanatok alatt eltünteti a kis csöppség az adag tejet.

- Éhes voltál, az már egyszer biztos - kuncogott. - Kérsz még? - öntött ki még egy keveset. A macska meg sem várta, hogy befejezze már bele is kortyolt a fehér folyadékba.

- Türelmetlen - csóválta a fejét Jinki.

     Míg a cica evett, Ő is elkészítette a saját vacsoráját és falatozott. A telefonjára pillantva vette csak észre, hogy a barátai már kismilliószor keresték a nap folyamán. Elszégyellte magát, hogy róluk ennyire megfeledkezett, ezért azonnal írt is nekik üzenetet.

Chat:

(18:23) OnDubu:

Sziasztok srácok! Bocsi, hogy nem írtam. ^^" Sikerült a munka, felvettek és ma már meg is volt az első napom! Köszönöm, hogy gondoltatok rám! ^^ ♥

(18:24) KeyBummie:
Hát azért annyival megdobhattál volna minket, hogy még élsz... -.-" Tudod mennyire aggódtunk? :O

(18:24) Min-Ho:
Magad nevében, Díva! :-D

(18:25) OnDubu:

Hya!! >.<

(18:26) KeyBummie:
Minden esetre gratulálunk, nagyfiú! :-* Ezt meg kell ünnepelnünk! Ugye ma mindenki ráér? :-D

(18:27) Jjonggie:
Nem úgy volt ma, hogy kettesben leszünk, drágám? :-(

(18:27) KeyBummie:
A barátunknak végre van munkája! Ezt meg kell ünnepelni! Majd máskor romantikázunk.

(18:28) OnDubu:

Öhm... miattam nem kell ám...

(18:28) KeyBummie:
De! Jjong farka még tud várni egy napot, ha már ennyit kibírt. ˇ.ˇ

(18:29) Jjonggie:
Nagyon gonosz vagy. Nagyon! >.<"

(18:30) Min-Ho:
Elképesztőek vagytok... fél percre lépek le és már egy kész ponyvaregényt olvashatok az életetekről... :-D

(18:31) KeyBummie:
Csak féltékeny vagy, Minho-yah... Akkor ma mindenkinek jó. Remek! Jinki, fél óra múlva nálad vagyunk. ;-)

(18:32) Min-Ho:
Dehogy vagyok féltékeny....V_V
Én lehet, hogy kések, de megpróbálok igyekezni. :-)

(18:33) OnDubu:

Hozzatok valami macskakaját is.

(18:33) KeyBummie:
Oh, rágcsára gondolsz? Majd én intézek mindent, ne aggódj ;-)

(18:34) OnDubu:

Nem. Én macskakajára gondoltam.

(18:34) Jjonggie:
Mi ez az új hóbort, Hyung? XD

(18:35) OnDubu:

Találtam egy tuti fogyókúra receptet. Ahhoz kell. Biztos sikert ígérnek. :-D ^^

(18:35) KeyBummie:
Komolyan?! :O Én is hadd! *.* Mond el! :3

(18:36) Min-Ho:
Hya! Hagyjátok már abba, egyikőtök alakjával sincs baj! Rosszabbak mint a csajok... >.<""

(18:37) Jjonggie:
De... akkor mihez kell macskakaja? o.O

(18:37) KeyBummie:
Csak viccelt, drágám...

(18:38) OnDubu:

Nem vicceltem. Hozzatok macskakaját. Ha ideértek, megértitek. Na siessetek, pá! :-D

Mindenki látta

A napló és a titkai (Sunggyu&Woohyun [Infinite], Key [SHINee]) YAOI!!!! {fordítás}

~Egy újabb fordításba kezdtem bele egyik legkedvencebb párosommal. Ez ugyan nem +18-as történet de egyszerűen imádom, már ezerszer elolvastam és nem bírom megállni, hogy Veletek ne osszam meg. Engedélyt megint nem kaptam az írótól a fordításra (mert bevallom lövésem sincs, hogyan kell írni Neki...), de feltüntetem ismét az eredetit, szóval aki tud angolul, olvassa el, mert rettentően élvezhető úgy is. Remélem így korrekt vagyok. Remélem sikerül átadnom a fici hangulatát. Itt egy kis bevezető az elejéhez, és akkor nincs más hátra, mint jó szórakozást kívánni! ;-) ~


Sunggyu és Woohyun legjobb barátok. Nincs köztük titok, egyet kivéve...
Sunggyu soha nem fogja elmondani barátjának, hogy mennyire nagyon szerelmes belé. Az egyetlen akire rá meri ezt a titkát bízni, az a naplója.
De mi történik, ha Woohyun megtalálja ezt a naplót...?

Tisztán emlékszem az első találkozásunk napjára.

Egyáltalán nem tudtalak elviselni.

Nos, akkor még nem ismertelek, nem volt jogom utálni Téged.

Kényszerítettem magam a nyugodtságra, megpróbáltam minden tőlem telhetőt, hogy barátok lehessünk, de Te csak megnehezítetted a dolgomat.

Játszottad a boldog és cuki fiút, így mindenki megkedvelt téged én pedig ezt ki nem állhattam. Nagyon idegesítő volt.

Próbáltam veled beszélgetni de a válaszaid csak még jobban megutáltattak. Az első találkozásunk után biztos voltam benne, hogy egy felületes idióta vagy.

Fogalmam sincs, hogy szerethettem bele egy ilyen idiótába.

~

Sunggyu letette a tollát és becsukta a naplóját. Kinyújtózkodott és ásított egyet.

"Mit csináltok itt?"- a mögüle érkező hangtól kissé megugrott. Elrejtette a naplóját miközben Woohyun felé fordult.

"Uhm, semmi különöset. Mi-miért?"- kérdezte és érezte, hogy közben elpirult. Woohyun felnevetett és megbökte az arcát, ami hihetetlenül felgyorsította Sunggyu szívverését.

Az első találkozásuktól egészen mostanáig sok idő telt el. És sok dolog megváltozott... Például Sunggyu viselkedése Woohyun irányában.

Megismerte, megtanulta megtalálni Woohyun-ban az igaz barátot és megbízni benne 100%-ig.

De mikor az idősebb úgy érezte, hogy boldog és minden rendben van, hirtelen minden összeomlott. Hirtelen problémát jelentett neki Woohyun-nal beszélni, mikor olyan közel volt hozzá, mert a szíve őrülten dobogott, mikor megérintette.

Úgy érezte, hogy a fellegekben jár, repül és zuhan egyszerre. És Ő csak remélte, erősen várta, hogy Woohyun is hasonlóan érez iránta.

A fiatalabb szorosabban ölelte magához, mint bárki mást; Woohyun néha átmászott hozzá az ágyába éjjelenként és egymás mellett aludtak, dédelgetve, lényegtelen dolgokról sutyorogva; Woohyun hirtelen kisöpör egy hajtincset a homlokából és simogatja az arcát.

Sunggyu biztos volt abban, hogy szereti Woohyun-t és semmi másra sincs szüksége csak, hogy együtt legyenek.

Woohyun volt minden, amit akart.

Mikor lefekszik, lehunyja a pilláit és elképzeli, ahogy Woohyun mellette fekszik köré font karokkal és a "Jó éjt" helyett azt suttogja neki, hogy "Szeretlek.". Amikor felkel, elég várható, hogy látja maga mellett a fiatalabbat. Viszont neki volt egy gyönyörű álma vele, de kedve lenne elbőgni magát, mert ilyenkor rájön, hogy ez csak egy álom volt.

Sunggyu elkezdett félni attól, hogy soha nem lehetnek együtt, és kételkedett minden szépben, amit Woohyun vele csinált. Minden egyes mosoly valaki másnak szól, minden ölelés csak a megszokott napi rutin része, minden kedveskedő mozdulat csak alkalmi dolog, mert Ők csak barátok.

Ez nem jelent neki semmit,- gondolta Sunggyu.

"Szóval egyébként. Most elmegyek, meglátogatom Kibum-ot."- szorította meg Woohyun Sunggyu vállait. Az idősebb bólintott és megvárta míg becsukódik az ajtó. Ezután újra kinyitotta a naplóját és hezitálva látott neki az írásnak.

Nem bírom ezt tovább.

Akárhányszor a szemeidbe nézek, tudom, hogy Te sosem fogsz elveszni úgy az enyémekben, mint én a Tieidben, a szívem kicsit megtörik; és valahányszor megölelsz, szomorú leszek, mert mikor elmész, sosem fogsz hiányolni annyira, mint én Téged.

Nem bírok ki egy napot sem nélküled.

Szükségem van rád. Woohyun. Szükségem van rád. Szeretlek.

Sunggyu betette a naplóját a párnája alá és felkelt.

Myungsoo üzenete emlékeztette, hogy gyorsan el kell mennie a boltba bevásárolni. Felkapott egy szatyrot és úgy döntött, hogy egy nagy bevásárló központba megy, és talán vesz magának egy kávét is, mert szüksége van most rá.

De mikor belépett a kávézóba, összerezzent. Woohyun ült bent Kibum-mal és beszélgettek. Az asztal fölé hajolt és nevetett, Sunggyu pedig azon kapta magát, hogy azt az embert bámulja, akit szeret.

De hamar kilépett révületéből, mikor egy idős hölgy panaszkodott, hogy elállja az utat a kijárathoz. Sunggyu elnézést kért és kicsit arrébb állt. Elbújt egy nagy virág mögött és Woohyun-t figyelte ahogy Kibum-mal beszélgetett. Csak néhány szót kapott el a beszélgetésükből de kis idő múlva megértette, hogy miről folyik a szó; Kibum egyik rajongójáról. Woohyun nevetett.

"Komolyan? Ne, én sosem kedveltem az ilyet."- mondta Woohyun és Sunggyu megfeszült.- "Sosem tudnék szeretni egy fiút."

Sunggyu lehunyta a szemeit és kezével keresett valamit, amiben megkapaszkodhat. "Mindegy. Menjünk vissza."- hallottam Kibum hangját.

Sunggyu összeszedte magát és gyorsan átment egy másik boltba, míg a másik kettő el nem hagyta a kávézót.

Egy ruhaboltban találta magát, most még semmi esélye sem volt hazamenni. Megrohamozta a próbafülkéket és egybe bemenve, magára zárta azt. Öklébe harapva, titokban zokogott és csak nézte ahogy a könnyei a parkettára és a cipőjére hullanak.

Woohyun adta őket ajándékba neki, ez a gondolat csak még jobban zokogásra késztette. Körmei tenyerébe vájtak, piros foltokat hagyva maguk után.

"Istenem miért? Miért?" suttogta az öklébe

Woohyun az ágyára dobta magát és ásított.

"Fantasztikus, hogy volt egy szabadnapom."- mormolta. Kibum bólintott és leült Sunggyu ágyára, ami a kis szoba másik végében volt. Kibum újra a csodálójáról fecsegett, Woohyun pedig válaszul csak hümmögött.

"Nem akarod, hogy valaki téged is csodáljon? Nem lenne jó, ha veled is lenne valaki?"- kérdezte zavartan Kibum. Barátja csak vállat vont.

"Jó, igen, de nem egy fiú, még hányszor mondjam ezt el neked?"- mondta. Kibum megfogta a párnát és Woohyun fejéhez vágta.

"Az nem számít, hogy fiú vagy lány, még hányszor mondjam ezt el neked?"- Woohyun nem tudott válaszolni, mert Kibum magához vett egy kis könyvecskét.- "Mi ez?"- kérdezte.

Az idősebb homlokát ráncolva válaszolt.- "Nem tudom. Az ágyban volt a párna alatt?"- Kibum bólintott és kinyitotta.

"Oh, ez egy napló."- mondta kíváncsian. Woohyun szólásra nyitotta ajkait.

"Kibum, komolyan ne csináld ezt. Az Sunggyu-é."- mondta és felállt. Társa kitért előle és egyet lapozott.

"Biztos vagy benne, hogy nem érdekelnek a titkai?"- kérdezte somolyogva. Woohyun megütötte.

"Ő mindig elmondja."- vágott vissza az idősebb. Kibum a homlokát ráncolta.

"Nem gondolnám. Elmondta, hogy miket ír rólad?"- kérdezte. Woohyun pislogott egyet, hezitált, bár tudni akarta, hogy Sunggyu mit írt róla, ezért előre hajolt.

"Hadd lássam."

"Wow, olyan romantikus."- viccelődött Kibum. De Woohyun nem érezte úgy, hogy nevetnie kell, a szíve hevesen dobogott mellkasában.

Egy igaz barát... Egy ember, akiben a legjobban megbízom...

Akárhányszor a szemeidbe nézek, tudom, hogy Te sosem fogsz elveszni úgy az enyémekben, mint én a Tieidben, a szívem kicsit megtörik; és valahányszor megölelsz, szomorú leszek, mert mikor elmész, sosem fogsz hiányolni annyira, mint én Téged.

...

Szükségem van rád. Woohyun. Szükségem van rád. Szeretlek.

"Hé, megjöttem."- kiabálta Sunggyu és bevitte a kaját a konyhába.

Nyilvánvalóan senki sem volt otthon. Hála Istennek. Megnézte magát a tükörben, a szemei még mindig duzzadtak és pirosak voltak, bár közel sem nézett ki olyan rosszul, mint ahogy ezelőtt.

Egyenesen a szobájába ment, kinyitotta az ajtót és meglepetésére Kibum és Woohyun az Ő ágyában ültek egy kis könyvecskét tartva kezükben. Nagyon ismerős volt neki az a könyv.

Nem tudott megszólalni csak Woohyun-ra meredve bámulta. Ő nem nézett rá, meg sem próbálta elmagyarázni a dolgokat csak elnézett másfelé.

Sunggyu érezte, hogy ajkai remegnek és az egész teste zsibbadni kezd.

"Woohyun... Ho-hogy tehetted?"- suttogta. Woohyun kezei ökölbe szorultak.

"Te hogy tehetted?"- kérdezett vissza. Sunggyu szíve ezer darabra hullott szét, hallotta a fiatalabb hangjában a sajnálatot is.

"Mit?"- kérdezte miközben könnyei megállíthatatlanul folytak végig arcán.

"Azt hittem barátok vagyunk! De valójában... valójában Te hazudtál nekem, azt játszottad, barátok vagyunk, miközben Te többet akartál. Én ezt nem akarom, Sunggyu! Azt hittem, hogy végre találtam valakit, aki nem érti félre a közelségünket!"- üvöltötte Woohyun. Az idősebb visszanyelte a következő könnyzuhatagát.

"Félre érteni?"- kérdezte. Woohyun ugyan úgy remegett, mint Sunggyu.

"Woohyun, nyugodj le. Ez az én hibám, Sunggyu."- szólt közbe Kibum, de a másik kettő csak figyelmen kívül hagyta.

"Hogy lehetsz ilyen, Woohyun?"- kérdezte az idősebb.

"Felfogtad, hogy mit mondtál?"- meredt rá Woohyun.

"Igen."- Gyu beharapta az ajkát és egy könnyektől elmosódott sóhajt engedett ki.

"Bíztam benned. Bíztam benned jobban, mint bárki másban. Hogy tehetted ezt velem? Ez fájt, Woohyun. Te vagy az egyetlen, aki engem megbántott. Ezt akartad?"- kérdezte.

Egy pillanatig Woohyun szemeiben megjelent a sokk.

"Én... Én csak... mi nem lehetünk így barátok."- mondta végül a fiatalabb. Felállt és magához vette a kabátját.

"Ma este Kibum-nál alszom."- tette hozzá. Sunggyu előre lépett és elvette a naplóját.

"Soha nem tudnék egy fiút úgy szeretni, tényleg nem."- mondta Woohyun. Sunggyu reszketeg levegővétellel nyugtázta.

"Szobát fogok cserélni valamelyik másig taggal és kérlek... ezentúl tartsuk meg a távolságot."- mondta végül a fiatalabb.

"Nem hiszlek el"- suttogta Gyu-"Ez minden"- folytatta továbbra is halkan majd Woohyun mellkasára csapott.

"Hogy merészelted? Hogy merted elolvasni a naplómat? Hogy merted megtörni a bizalmamat? Hogy kezelhetsz így engem ilyen hosszú barátság után? Miért Woohyun? Hogy tudod ezt ilyen könnyen megtenni, miközben nekem ilyen nehéz? Miért fáj annyira, miközben te csak itt állsz és olyanokat mondsz, hogy ez semmi sem volt?"

Kiabálva kezdte, de végül Sunggyu hangja elcsuklott. Woohyun arrébb tolta Sunggyu-t, majd egy szó nélkül elhagyta a szobát.

~

Woohyun Kibum-nál maradt, de nem számít, hogy a fiatalabb mennyire próbálta meggyőzni, hogy menjen vissza,Ő nem akart.

Nem akart erről beszélni, nem akart erre gondolni. Csak ki akarta űzni Sunggyu-t a gondolataiból. De az, ahogy ránézett, a döbbenet, a könnyek, a remegő hangja, a fájdalmas kifejezése, beégett a gondolataiba.

Akárhányszor a szemeidbe nézek, tudom, hogy Te sosem fogsz elveszni úgy az enyémekben, mint én a Tieidben, a szívem kicsit megtörik; és valahányszor megölelsz, szomorú leszek, mert mikor elmész.

Tudta, hogy én nem fogom viszont szeretni, szóval, hol itt a probléma,- gondolta. De ez úgy hangzott csak, mint egy gyenge érv a saját maga meggyőzésére.

"Hogy tudod ezt ilyen könnyen megtenni, miközben nekem ilyen nehéz? Miért fáj annyira, miközben te csak itt állsz és olyanokat mondsz, hogy ez semmi sem volt?"

Woohyun a halántékát dörzsölve suttogta- "Hagyd abba, kérlek."- Nem akarta hallani Sunggyu szavait, nem akart velük foglalkozni.

"Woohyun, tudom, hogy nem akarsz beszélni."- kezdte nyugodtan Kibum, mikor a másik a fejére húzta a takarót. Leült az ágy szélére és egy darabig méregette.

"Hülye örlet volt elolvasni a naplóját, mert szerintem Ő ezt személyesen akarta bevallani. És biztos vagyok benne, hogy Te egyáltalán nem reagáltál volna így, ha bevallja neked. Tudod..."- kezdte Kibum.

"Ne légy hülye, Woohyun. Tudodm, hogy Ő mennyire fontos neked és soha nem lennél képes ilyen könnyen feladni ezt a barátságot."- Kibum felsóhajtott, mikor barátja nem válaszolt.

"Soha nem fog megbocsájtani nekem."- motyogta Woohyun. Kibum lerántotta róla a takarót.- "Tudom, hogy a bocsánatkérésen gondolkozol."- mondta, mire Woohyun megrúgta.

"Min segítene az? Nem tudom megadni neki azt, amit akar."- mondta.

Kibum gyengén megrázta a fejét.- "Miért vagy benne olyan biztos, hogy nem tudod megadni neki, amire vágyik? Csak azért, mert Ő egy fiú?"- kérdezte.

Woohyun összeszorított ajkai egy vékony csíkot formáltak.

"Képzeld azt, hogy Sunggyu-nak rémálma van és sír. Magadhoz ölelnéd, vigasztalnád, míg meg nem nyugszik?"- kérdezte a fiatalabb. Woohyun szólásra nyitotta ajkait, de mielőtt belekezdhetett volna, Kibum folytatta.

"Gondold azt, hogy Sunggyu nagyon beteg, vele maradnál és ápolnád? Képzeld el, hogy Sungguy-nak el kell utaznia egy messzi helyre, tartanád vele a kapcsolatot?"-kérdezte. Woohyun a plafont bámulta.

Mindet megette már ezelőtt.

"Képzeld el, hogy Sunggyu azt mondja neked, hogy ki nem állhat többé, képzeld, hogy kirúg a szobájából, kiabál veled, azt mondja, hogy nem akar látni többé. Utálnád ezért?"- kérdezte Kibum.

Woohyun végül közbeszólt.- "Attól függ, hogy miért dobott ki."

"Az oka az lenne, hogy belé szerettél és bevallottad. Hogy éreznéd magad, előtte állva semmi titokkal köztetek, elétéve mindent és Ő csak ellökne téged? Hogy éreznéd magad?"- kérdezte ismét barátja.

"Bíztam benned. Bíztam benned jobban, mint bárki másban. Hogy tehetted ezt velem? Ez fájt, Woohyun. Te vagy az egyetlen, aki engem megbántott. Ezt akartad?"

Nem, Sunggyu, ez nem az, amit akartam. Soha nem akartalak megbántani... Már nem tudom mit mondtam és, hogy miért. Mert egy gyáva idióta voltam.

Woohyun megfordult és ismét a fejére húzta a takarót.

"Megmondhatom neki, hogy a napló elolvasása teljes egészében az én hibám és megtehetem a tőlem telhető legtöbbet, hogy erről meg is győzzem. De a többi tőled függ."- mondta Kibum.

~

Mikor Woohyun visszatért Sunggyu nyitott ajtót, de ami Woohyun-t fogadta az egy hűvös és távolságtartó - "Hello."

Woohyun-nak feltűnt, hogy Hoya elfoglalta a helyét a szobájukban, ezért neki Dongwoo-val kell lennie egy szobában. Nem kommentálta a dolgot, és a csapatban egyikőjük sem beszélt a köztük lezajlott pát nappal ezelőtti veszekedésről.

Woohyun egész este ébren feküdt az ágyában és azon gondolkozott, hogy hogyan hozhatná helyre amiket mondott, de úgy érezte, hogy nincs semmi, amivel kompenzálhatná szörnyű szavait.

Ezért elkezdett mindent megtenni, ami Sunggyu-t egy kicsit is pozitívvá teszi. Elrendezte a mosodát, de úgy fejeződött be, hogy Sunggyu azt hitte, Sungjong csinálta meg. És a maknae nem volt annyira kedves, hogy elmondja neki, hogy nem Ő volt, hanem Woohyun.

Mikor megcsinálta a bevásárlást, Sunggyu nem mondott rá semmit és amikor Woohyun próbált vele olyan kedvesen beszélni, amennyire csak tudott, Sunggyu hárított.

Egy hét után Woohyun kétségbeesetten hívtam fel Kibum-ot, hogy elmondja, nem tudja, mit tegyen.

"Házimunkát csinálni? Komolyan? Tégy valami olyan személyeset, ami sokat jelent a számára."- javasolta Kibum.

~

Sunggyu elhatározta magában, hogy nem bocsájt meg Woohyun-nak, de ez cseppet sem ment olyan egyszerűen, ahogy azt Ő elképzelte.

Mert mikor Woohyun másnap hazament, a szíve fájdalmasan megsérült, de mégis hevesen dobogott, mikor meglátta. És azt is észrevette, hogy Woohyun miket tesz és milyen kedves, ahogy próbálkozik, de Ő nem tudta megadni magát.

Valami visszatartotta.

Hétvége volt, egy héttel azután, hogy összevesztek, mikor Sunggyu látta Woohyun-t kijönni a szobájából. A homlokát ráncolta, de a másik csak egy pillanatra nézett rá és sietősen elhagyta a házat.

Sunggyu nem tudta megállni és bement a szobába.

Bent, egy rózsát talált a párnáján egy kis könyvecskéve, azon pedig egy üzenettel.

"Tudom, hogy még mindig mérges vagy rám és megértem. Nem várom el, hogy megbocsájts nekem, minden amit mondta szörnyű és őszintén megbántam minden árva szót. Soha nem akartalak megbántani. Sajnálom ez egy elég gyenge bocsánatkérés, de mit mondhatnék még?

Ez egy új napló. A lapjai üresek, még nincsen beleírva semmi. Szóval talán megtölthetnénk valami újjal az elejéről kezdve. A legeslegelejéről? Az első oldalról. Az első találkozástól?

A kávézóban fogok rád várni. Igazán remélem, hogy el fogsz jönni."

"Akkora egy idióta vagy, Woohyun."- morogta Sunggyu.

~

Wooohyun idegesen rágcsálta ajkait, közben üzent Kibum-nak, hogy szervezett egy találkát Sunggyu-val.

"Félek, hogy nem fog eljönni."- írta Woohyun.

"Minden oka megvan ahhoz, hogy ne menjen."- írta vissza Kibum.

"Oh remek. Köszi! Igazán felvidítottál."- morogta Woohyun és lezárta a mobilját. Egy "Üdvözöljük" megszólításra aztán felkapta a fejét. Az egyik pincér köszöntötte Sunggyu-t, aki épp akkor lépett a kávézóba.

Egy pillanatra Woohyun szíve kihagyott egyet, majd újra verni kezdett - sokkal gyorsabban.

Sunggyu a jobb kezében tartotta a piros rózsát bizonytalan kifejezéssel az arcán, majd közeledett Woohyun asztalához. A fiatalabb gyorsan felállt.

"Hát... eljöttél."- ez volt az egyetlen, amit mondani tudott.

Sunggyu lehajtott fejjel bólintott. Egy pillanatig egyikőjük sem tudott mit mondani. az idősebb az ujjai közt forgatta a rózsát. Végül Woohyun megköszörülte a torkát.

"Nos, szeretnél egy kávét, vagy valami mást? Nem is tudom... sütit?"- kérdezte. Sunggyu hezitált a válasszal.

"A kávé is megteszi."- motyogta. Végül mindketten megrendelték a kávéjukat és Woohyun is összeszedte a bátorságát, hogy megszólaljon.

"Szóval, mivel ez az első találkozásunk, bemutatkozom. Nam Woohyun."- mondta. Sunggyu csak bámult rá, nem volt benne biztos, hogy ezt komolyan gondolja- De nyilvánvalóan mégis.

"Megmondanád a neved?"- suttogta Woohyun és közelebb hajolt, mire Sunggyu elpirult.

"K-Kim Sunggyu."- dadogta. A másik elmosolyodott és bólintott.

Sunggyu teljesen idiótának érezte magát, amiért ezt csinálták, bár élvezte is, mert így végre a régi Woohyun-nal tudott lenni. Az emberrel, aki évekig a legjobb barátja volt, akibe beleszeretett, és most tűnt fel neki, hogy ezek hogy estek egy időbe.

"Azt hiszem, lassan jobb lesz menni."- mondta Sunggyu, mikor kint már sötétedni kezdett. Woohyun bólintott és fizetett.

"Hazaviszlek"- mondta önelégült mosollyal és Sunggyu egy pillanatra elfelejtette, hogy amúgy egy házban laknak.

Woohyun a szobájáig kísérte, aztán lassan ideje volt elbúcsúzni.

"Ez nagyon szép volt, Woohyun."- mondta szégyenlősen Sunggyu, majd Woohyun bólintott.

"Köszönöm, ezt a szép napot veled."- mondta a másik. Sunggyu érezte, ahogy az arca elvörösödik és még mielőtt be tudott volna menekülni a szobájába, érezte, hogy Woohyun keze megfogja a karját.

"Sunggyu... tudom, hogy mi, akarom mondani, nekünk ez az első találkozásunk, de... megölelnél búcsúzóul?- kérdezte.

Sunggyu csak bámult társára.- "P-persze."- suttogta, majd Woohyun köré fonta karjait.

De ez az ölelés másmilyen volt, mint a többi. Gyengéd volt és meleg.

Amikor el akarta engedni, Woohyun visszarántotta.- "Sunggyu."- mondta és a másik meglepetésére, az Ő arca is elpirult.

"Sajnálom, hogy ilyyen hülye voltam."- dadogta. Sunggyu megrázta a fejét.- "A mai nappal jóvátetted."- motyogta.

"I-igazán? Megbocsájtasz?"- kérdezte a fiatalabb. Sunggyu finoman meglökte.

"Még nem."- felelte-"Nem vagyok olyan könnyűvérű, Woohyun!"

Szemeik összetalálkoztak és az idősebb azonnal megfagyott, mikor észrevette, hogy milyen közel vannak egymáshoz.

"Az évek során sosem láttam a jelét,"- suttogta Woohyun.

"Uhm... Próbáltam.. elrejteni."- dadogta Sunggyu.

Woohyun megrázta a fejét, az orruk hegye már összeért.- "Nem, nem erre gondoltam."

Lágyan végigsimított Sunggyu arcán.

"Tudom, hogy nem vagy olyan könnyű, Sunggyu. De mi mindketten túl sokáig vártunk tétlenül. Utálnál most a türelmetlenségem miatt?"- kérdezte Woohyun.

De még mielőtt Sunggyu rákérdezhetett volna, hogy miről beszél, Woohyun lehajolt és ajkaikat összetapasztotta.

"Én is szeretlek."- suttogta és közelebb húzta magához Sunggyu-t.

"Idióta."- suttogta Sunggyu a másik ajkaira. Woohyun felkuncogott meleg hangján, mire Sunggyu gerincén végigfutott a borzongás.

Idióta, persze, hogy megbocsájtottam. Szeretlek.

A Terv (Sunggyu&Woohyun, Dongwoo&Hoya [Infinite]) YAOI!!!! {fordítás} #1

~ Nos... Ez a nap is eljött. Visszatértem az oldalra, és nem is akárhogy! Egyszerűen leírni, kifejezni nem tudom, hogy mennyire hálás vagyok, Nektek, Olvasóim! ♥ Hiába hagytam itt a blogot és az írást egy időre, Ti mégsem hagytatok el engem. Ez nagyon sokat jelent nekem és hihetetlenül jól esik. Láttam, hogy nem telt el nap úgy, hogy valaki nem nézett volna fel az oldalamra. Nem tudom, hogy ki vagy kik és mit, mennyiszer olvastak... De jól esik, hogy nem hagytátok elkallódni az oldalt, és van aki szereti annyira az írásaimat, hogy ennyi idő után is képes sokadjára újraolvasni. Ezért is éreztem magam nagyon rosszul, mikor úgy döntöttem, feladom... De most az a késztetésem támadt, hogy meg kell hálálnom a szereteteteket. Sajnos ihletem mostanában sincs sok, meg valójában időm se... De mindenképpen akartam valami hasznosat tenni. Így elkezdtem felkészülni az egy hónap múlva levő angol nyelvvizsgámra. És olyan okos ötletem támad, hogy angol ficiket fogok lefordítani. Vagy legalábbis találtam egy oldalt, ahol az egyik kedvenc (2 kedvenc XD ) párosomról való írásokat szedték össze (akikkel mellesleg magyarul kevés írás született eddig), Szóval gondoltam egyet és elkezdtem tegnap éjszaka lefordítani. Nem vagyok a legjobb angolos, sőt... Ráadásul ez az első, hogy ilyet csinálok, nagyon nem tudom még, hogy hogyan lehet fordítani, mennyi szabadságot engedhet meg magának az ember... Szóval tanácsokat, kritikát szívesen és örömmel fogadok. Remélem nem nagyon magyartalan és igénytelen hanem inkább élvezhető. Az eredetit EZEN a linken megtalálhatjátok. Aki tud angolul, érdemes azt is elolvasni, szerintem úgy jobban átjön. Nem tudom, az íróval nem beszéltem, nincs engedélyem a fordításra, de feltüntettem a forrást, remélem ez így nem törvénybe ütköző és korrekt vagyok ezzel. Szóval nincs más hátra, mint előre! Elnézést a sok fecsegésért. Jó szórakozást! ;-) ~

Woohyun és az Infinite tagok a hetet otthon töltötték a dormban. Ez a Valentin Nap hete volt. Nem volt semmi betervezett programjuk, így mindenki ki tudta magát pihenni és tudták egymás társaságát élvezni. Ez a nap egyikőjük számára sem volt szükségszerűen egy különleges alkalom, de Woohyun-nak a mindent jelentette. Élvezett együtt lenni Sunggyu-val és romantikus randikra menni vele. Nem érdekelte, hogy Sunggyu nem szereti ha úgy együtt látják őket, ameddig vele volt, minden rendben volt. Még soha nem mentek tovább a kézfogáson és a csókon. Az ok pedig, hogy Woohyun túl ártatlan ahhoz, hogy megértse mi is AZ. Még akkor is, mikor Sunggyu megpróbált közeledni, Woohyun nem értette mi motiválja. A fiatalabb minden évben ad ajándékot szerelmének, öleléseket és csókokat, aztán elmennek randira; de most már elege volt a megszokott rutinból. Nem akarta ugyan azt az egészet elviselni újra ebben az évben. Valami újat akart. Teljesen mást. Nem tudta pontosan mit... de eldöntötte, hogy segítséget kér a többi tagtól. Az első ember, aki eszébe jutott az Dongwoo volt. Talán Dongwoo-nak vannak tapasztalatai, mivel Hoya-val több, mint 3 éve együtt vannak.

"Hyung~ segíts! Mondj valami ötletet!"- kérte Woohyun Dongwoo-t.

"Elfoglalt vagyok. Menj és kérdezd meg Myungsoo-t vagy valami."

"Aish!"- duzzogott Woohyun, majd elment megkeresni Myungsoo-t, akit a szobájában talált meg a laptopja előtt. "Myungsoo-ah, kérhetek egy szívességet?"

"Mi lenne az?"

"Tudnál nekem valami ötletet adni holnapra, Valentin Napra?"

"Sunggyu-nak?"

"Igen." bólintott Woohyun, aztán a többiek, Sunggyu-t kivéve beléptek a szobába. (Sunggyu elment kaját venni.)

"Miről beszélgettek, srácok?"- kérdezte Hoya Myungsoo-t.

"Woohyun azt akarja, hogy segítsünk neki holnapra."- a következő dolog amit az említett észrevett, 5 hátborzongatóan bámuló szempár volt. Önelégült mosollyal bámultak rá mind és Woohyun tudta, hogy ez nem volt egy jó ötlet.

"Öhm... Miért néztek így rám, srácok?"

"Tudjuk mi kell nektek Sunggyu-val."

" Ti.... tudjátok?"

"Aha!"

"Uh... oh..." Woohyun megijedt. Az arckifejezésük nem volt valami vidám. "A-abba tudnátok hagyni ezt a bámulást, fiúk?"

"Woohyun... nagyon figyelmesen kell hallgatnod minket, mert ha nem, akkor biztosan nem érted ezt meg."- Woohyun bólintott és közelebb hajolt Hoya-hoz.

"Oké... Figyelek."- a tagok bólintottak és egymás irányába nézve somolyogva mosolyogtak. Myungsoo kezdett először beszélni.

"Tedd magadévá." Woohyun zavartan megemelte a szemöldökét.

"De miért, Ő már nem az enyém?"- Myungsoo elfintorodott és Woohyun-ra meredt. Oh Istenem, ez nem megy olyan könnyen. Gondolta a fiatalabb.

"Nem az a lényeg. Nézz engem és Hoya-t."- mondta Dongwoo magára és párjára mutatva. Woohyun sandítva rájuk nézett. "Mit látsz?"

"Mit? Hát, hogy mindkettőtöknek van páros fülbevalója?"

"Oh faszom... Woohyun, Te nem érted amit próbálunk elmondani?"

"Nem értem."- válaszolta ártatlanul.

"Mit csinálunk mi minden éjjel?"

"Elköszönünk?"- minden tag, kivéve Sunggyu-t, aki nem volt ott, elfintorodott. Ez naaagyon sokáig el fog tartani. Gondolták mindannyian.

"."- mondták összhangban a többiek.

"Mi az?"- újra elfintorodtak de most sokkal dühösebben. Nemsokára hasonlítani fog a fejük egy paradicsomra.

"Hány éves vagy, Woohyun?"

"22..."

"Akkor hogy a francba nem tudod ezt?!"

"A tanárom soha nem tanította ezt nekünk... Bármi is "az"."- Woohyun nem tudott semmit, úgy értem Semmit. A tagok kezdték frusztráltan érezni magukat. Azt gondolták, hogy a magyarázkodás nem segít Woohyun-nak, neki bemutatásra van szüksége.

"Akkor, pontosan mit csináltok Sunggyu-val?"

"Csókolózni szoktunk és egymás kezét fogni. Ennyi."

"Mióta jártok?"

"Kb 3 és fél éve?"

"És még soha nem léptétek ezt túl?!"

"Soha. De... mi az?" újra csak elfintorodtak és frusztráltan meredtek Woohyun-ra.

Woohyun a fotelban ült az ággyal szemben, amíg a többiek a másik oldalán voltak. Dongwoo és Hoya pedig egymás mellett ültek az ágyon, kézen fogva.

"Oké Woohyun, most nagyon figyelj."- mondta Hoya Woohyun-nak, lassan kihangsúlyozva a "nagyon" szót, hogy megértse. Az idősebb bólintott és úgy ült ott, mint egy sulis diák. Hoya megérintette Dongwoo arcát. Aztán simogatni kezdte és közelebb húzta magához. Közel hajolt és megcsókolta Dongwoo-t. Amíg ez megtörtént, a többi tag Woohyun-nak magyarázta, hogy mit hogyan tegyen ilyenkor. Mindannyian azt mondták, hogy Őket kettőjüket nézni egy jó példa. Közben Hoya kezei fel-le siklottak Dongwoo testén. Dongwoo enyhén felnyögött.

Woohyun izzadva ült ott, félig csukott szemekkel. Sungyeol észrevette és megbökte Sungjong oldalát és fejével Woohyun felé bökött. Sungjong megforgatta a szemeit és hozott madzagot. Lekötötte Woohyun kezeit a fotel hátuljához, hogy ne tudja eltakarni a szemeit vagy elmenni valahova. Az idősebb szemei elkerekedtek, mikor meglátta Dongwoo-t és Hoya-t póló nélkül. Hoya Dongwoo felett feküdt és a másik dús ajkait ostromolta. Alsó feleik összesimulása adott okot nyögésekre és morgásokra. Hoya elengedte Dongwoo ajkait és az állát kezdte el csókolgatni, lefelé haladva a

nyakához. Finoman megszívta egy foltban, ezzel egy nyögést kicsalva Dongwoo-ból. Félig lehunyt szemmel pislogott Hoya-ra, még többet kívánva. Hoya kezei bebarangolták párja egész testét, hogy minden négyzetcentijét érezhesse a kockáinak. Az egyik bimbóját megcsípte, a másikat szopogatni kezdte. Dongwoo nem tudott mit tenni csak nyögni de aztán elkezdte kigombolni Hoya nadrágját. Amikor már Hoya nadrágja is lekerült, Myungsoo leállította Őket. Woohyun viszont még mindig a fotelban ült tágra nyílt szemekkel és elnyílt ajkakkal, lesokkolva.

"Oké, később egymáséi lehettek. Csináltunk magunknak egy elképedt Woohyun-t."- mondta Myungsoo a párosnak. Sungyeol és Sungjong erőszakosan rázogatták Woohyun-t de semmi választ nem kaptak. Myungsoo sóhajtott egyet majd megfogott egy képet, ami az asztalon volt Sunggyu-ról és Woohyun elé tartotta. Amint Woohyun meglátta, kivirult.

"Gyu!!!"- kapta ki a kezéből a képet és a mellkasára szorította. "Olyan imádni való hörcsög vagy!"- a többi tag csak megforgatta a szemeit.

(Másnap)

Woohyun nagyon ideges volt. Nem volt biztos abban, hogy képes lesz erre. Annak ellenére, hogy le akarja nyűgözni Sunggyu-t, neki nehezebb lesz.

"Csábítsd el."

"Tedd magadévá."

Ezek a szavak, amiket tegnap mondtak neki a többiek, kavarogtak a fejében. Woohyun nem tudta, hogy hogyan csinálja. Még Hoya és Dongwoo bemutatója sem segített neki a megértésben. Ahogy nézte a párost csak még jobban vakká tették Őt. Nincs semmilyen megoldás az ártatlan Woohyun számára, amivel ezt hiba nélkül meg tudná csinálni.

De először is Woohyun-nak kellet sütnie egy tortát. Ez nem volt része a többiek tervének, de Woohyun mindig azt állította, hogy Ő egy valóban kitűnő szakács. Bement a konyhába és elkezdett gondolkodni, hogy milyen tortát is készítsen.

"Hmmmmmmm... Szeretem az epret, szóval epertortát fogok csinálni. A cukormáz is legyen... eper. És a tetejére... EPER!"- Woohyun a saját ízlése szerint készítette a tortát, nem is gondolva a barátja ízlésére vagy bármi másra. Boldogan kevergette az epres tésztát, közben egy dalt dúdolva, észre sem vette, hogy csak Ő van otthon egyedül. Miután összedolgozta a masszát, a formába öntötte és betette az előmelegített sütőbe. Amíg várta, hogy a süti megsüljön, leült a kanapéra és bekapcsolta a TVt. A csatornák között kapcsolgatott, mikor meglátta, hogy az Ő barátja az I Need You számot adja elő. Ez egy ismételt adás volt a music core-ról. Woohyun le volt nyűgözve Sunggyu megnyugtató hangjától. Mikor befejezte szerelme nézését a TVben, csengett a telefonja. Nem is figyelte a telefonja kijelzőjét, csak felvette a mobilt.

"Igen."

"Hyunnie! Van valami terved ma estére?"

"Öhm..." Woohyun a többiek szavain gondolkodott. ""Gyu, maradjunk itthon ma este. Van egy meglepetésem számodra."

"Oh, igazán? Oké, 1-2 óra múlva otthon leszek."

"Oké."

És ezzel befejeződött a beszélgetésük. Woohyun egy kicsit álmos volt, ezért egy kis pihenőt tartott, míg várt a süteményre. Beállította az ébresztőjét, hogy egy óra múlva keltse fel, vagy ha már az egész ház lángokban áll.

(Egy órával később)

Woohyun órája ébresztett, fel is kelt. A torta finom illata töltötte meg orrát. Az epertorta biztos nagyon finom lesz. Felkelt és kinyújtózkodott. Egy kellemes órácskát pihent. Felállt a kanapéról és a konyhába ment. Felvette a konyhakesztyűjét és kivette a süteményt a sütőből és a pultra tette. Elővett a szekrényből egy másik tálat egy kanállal együtt. Összekeverte az összes hozzávalót a mázhoz, főleg az epret. Amikor nekiállt a mázat megcsinálna, azzal egy időben nyílt a bejárati ajtó. Woohyun a szájába vette a kanalat és megszívva azt ízlelgette a krémet. Meglepetésére nagyon jó ízű volt. Egy hang megszólalt, amiről Woohyun azonnal tudta, hogy ki az.

"Hyunnie~ megjö..."- Ami Sunggyu elé tárult, lesokkolta Őt. Ahogy Woohyun a kanalat szopogatta, teljesen megőrjítette vele Sunggyu-t. Hogy lehet még Woohyun ennyire ártatlan? gondolta Sunggyu.

"Oh! Gyu, megjöttél!" vette ki a szájából a kanalat Woohyun, visszatette a tálba és Sunggyu-hoz szaladt. Szorosan magához ölelte de nem is sejtette, hogy minden egyes mozdulatával az őrületbe kergeti. Woohyun ruhája Sunggyu dudorához dörzsölődött, ami miatt megremegett. Nem számított, hogy Sunggyu mennyire akarta ott és akkor, nem tehette meg. Nem akarta kihasználni az Ő szeretett Hyunnie-ját.

Sunggyu végül elengedte Woohyun-t és megcsókolta. Szerelme arcán tartotta kezeit és mindkét oldalt ujjaival elkezdte simogatni, mire Woohyun szégyenlősen a csókba mosolygott. Sunggyu engedély kérően tapadt a fiatalabb alsó ajkára. Woohyun kissé idegesen bár, de engedelmesen az idősebb

karjaiba simult. Sunggyu kezei Woohyun derekára csúsztak és még közelebb húzta magához, úgy, hogy a testük érintkezett. Az idősebb felfedezte a másik ajkainak minden négyzetcentijét ezzel egy apró nyöszörgést kiváltva a fiatalabból. Később Woohyun eltolta magától levegőhiány miatt. A földet bámulta nem merve Sunggyu szemeibe nézni. Kínosan érezte magát. Habár már hosszú ideje jártak, Woohyun még mindig nagyon szégyenlős volt. Sunggyu állánál fogva emelte meg Woohyun fejét és a szemeibe nézett.

"Boldog Valentin Napot, Hyunnie. Szeretlek."

"Én is szeretlek, Gyu."

Sunggyu elment a mosdóba lezuhanyozni, addig a fiatalabb a konyhában volt és az utolsó simításokat végezte a tortán. Woohyun rendesen kidíszítette az egészet eperrel. Mialatt ezt csinálta, alsó ajkát beharapta. Sunggyu kiment a fürdőből, a derekán egy törölközővel és egy másikkal a fején. Woohyun nyelt egy nagyot és elnézett másfelé. Azon gondolkodott, hogyan csábítsa el. Visszagondolt a többiek szavaira: Ha ez szerelmessé teszi belé Sunggyu-t, nem az, hogy meg nem lenne belé az, csak szeretné, hogy Sunggyu büszke legyen rá és élete végéig emlékezzen erre az éjszakára. Sunggyu Woohyun mögé lépett és átkarolta a derekét, ami miatt borzongás futott végig a fiatalabb gerincén.

"H-hyung... hagyd abba."

"De nem akarom~"

"Gyu, kérlek."

"Tudod, hogy akarsz.~"- suttogta Sunggyu mély hangon Woohyun fülébe.  Mikor nem kapott semmi választ, elengedte Woohyun-t. Sóhajtott egyet és visszaballagott a szobába.