Kedves Olvasóim!
Ahogy a bejegyzés címében is láthatjátok, ez az utolsó írás ezen a blogon. Legalábbis egy időre...
Már hosszú ideje nem írtam egyik saját blogomra sem. Valahogy nem jön az ihlet, amit pedig mégis megírok, olyan rossznak érzek.
(Ez vonatkozik, a már megírt műveimre is és a rengeteg piszkozatra a bloggerben, amit csak én látok, hála Istennek!)
Mostanában annyi jó fanfictiont olvastam. Rengeteg tehetséges író van ebben a kis országban. Számtalan remek lélektani megfogalmazást olvastam, olyan műveket, amelyek simán elmehetnének a kortárs világirodalomba a Szürke ötven árnyalata helyére...
(Ne haragudjon az, akit ezzel megsértek de az összes ilyen "szex könyv"- ahogy én hívom- ugyan arról szól, sablonos szar. Ez pontosan ugyan olyan hullám, mint a Twillight után a nagy "vámpír mánia" Egyszer valaki írt egy jót és utána mindenki azt "másolja" kisebb-nagyobb változtatásokkal. Mi lesz a következő?
És éppen ezért én az eredetiséget keresem, amit megannyi tehetséges fiatal író K-Pop fanficton-jében meg is találok. És az ilyeneket senki sem értékeli. Vagy néhány jobb érzésű olvasó dob nekik egy-egy kommentet. Én pontosan ezért szoktam mindenhova írni!)
Nos, ez a kis kitérő az én személyes, saját kis féltett véleményem volt, elnézést. Szóóóval... Úgy érzem, hogy bennem sincs meg az eredetiség. Valami hiányzik. Rengeteg ötletem van egy-egy sztorihoz... De valahogy a megfogalmazás olyan egysíkú. Mindig csak ugyan azok a mondatok... Ugyan azok a szavak. Sőt néha még a karakterek is. És most lehet azt javasolni, hogy olvassak, hogy bővüljön a szókincsem. De én képtelen vagyok olvasni (kivéve fanfiction-t).
(Egyik barátnőm mesélte, hogy egy- talán- 11 kötetes művet olvas már lassan 2-3 éve. Megkérdeztem, egy rész milyen hosszú. Válasza: változó, a legrövidebb kb 300 a leghosszabb 700 oldal körül jár. Na és nekem itt kezdődnek a bajok. Lehet egy könyv bármennyire izgalmas, ha 200 oldalnál hosszabb... Nem érdekel. Jó, meglehet, hogy esetenként egy-egy fanfiction akár több ezer oldal is lehet... De én nem is tudom. Tudoooom! Furcsa vagyok... Már megkaptam egy párszor... És bocsánat érte...)
És el kell szomorítanom magam ilyenkor mindig, mikor egy hihetetlenül fantasztikusan csúcs szuper ficit olvasok, hogy én sajnos nem tartozom azon írók közé, aki ilyet tud alkotni... Nem vagyok ilyen jó. Sőt...
(A vicc az egészben az, hogy még néha az osztálytársaim is jobban, igényesebben, szebben fogalmaznak nálam. Hiába csak egy házi feladat megírásáról van szó. A suliban sosem vagyok képes úgy teljesíteni ahogy akarok, és úgy látszik már ficik terén sem...)
Egyszerűen talán csak az a bajom, hogy maximalista vagyok. Szart sosem akarok kiadni a kezeim közül (az más kérdés, hogy mindig sikerül valahogy...). Talán ezért nem sikerül mostanában az írás.
Nem tudom mi történt/történik velem... De azt hiszem, hogy én erre a feladatra alkalmatlan vagyok. Megint sikerült kudarcot vallanom, feladnom mindent. Hogy ezek után mihez kezdek... nem tudom. Megyek meghalni.
Minden esetre nagyon szépen köszönöm, nektek Olvasóim, hogy támogattatok, ennyiszer meglátogattátok az oldalaimat. Tényleg nagyon hálás vagyok. Sokszor tettetek boldoggá egy-egy biztató, dicsérő kommenttel. Köszönöm! ♥
És, hogy a továbbiakban mit tervezek:
Az Egy sztár hugica élete című ficimet befejezem mindenképpen. Már nincs sok rész belőle vissza és ígéretet tettem...
A szerepezéseimet... Hát ha az írótársaim nem haragszanak az iszonyatos nagy kihagyásért... És van kedvük és idegzetük elviselni a hangulatingadozásaimat... Akkor befejezhetjük. De újba semmiképp sem kezdek. (Ha mégis, akkor lőjön le valaki!)
És a többi félbe maradt, el nem kezdett fici... Az marad úgy, ahogy hagytam.
Nagyon sajnálom, de mindig annyi ötletem volt/van, de egyszerűen nem tudom megvalósítani őket. És ez lett belőle. Csődöt mondtam. Sajnálom.
U.I.: A blogokat nem törlöm. De talán még egyszer arra is rákerül a sor...
